2013. máj 06.

A tetten ért földmutyi mögötti Fidesz szándékról

írta: szénhidra
A tetten ért földmutyi mögötti Fidesz szándékról

földmutyi.jpg

Véleményünk szerint a földbérleti pályáztatás rendszere elfogadhatatlan és védhetetlen, mert nem ad esélyt a földhöz jutáshoz a helyben lakó gazdálkodó családoknak, fiataloknak, illetve a gazdálkodás mellett gyermekeket is vállaló fiatal pároknak. Ráadásul a kormány egy átláthatatlanul működő szervezetre, a Nemzeti Földalapkezelőre bízta az óriási vagyont képviselő állami földek használatának pályáztatását.

Ángyán jelentése szerint a Heves megyében szétosztott földek 42 %-a három érdekeltséghez került, miközben 22 pályázó és csupán 35%-hoz juthatott.

A Heves megyei földmutyiról sajtótájékoztatót is tartottunk, ami után a Fidesz közleményben reagált. Éleslátásukról és az ügyhöz való hozzáállásukról sokat elárul, hogy sikerült a lényeget megragadniuk, vádaskodással illettek bennünket, holott saját pártjuk parlamenti képviselője gyűjtötte össze az adatokat…

Persze nem vártunk többet.

Azért ahhoz nem kell nyolc osztálynál magasabb végzettség, hogy belássuk: azzal, hogy helyben, a településen egy-két nagyobb birtok helyett a több kisebb vagy közepesebb birtok a közösségnek előnyösebb lenne.

Egyrészt több család kezelné, használná a földeket.

Másrészt sokkal több munkát teremtene helyben.

Harmadrészt a szociális feszültségeket csökkentené: mind az önkormányzat által nyújtott segélyek összege csökkenne, mind a társadalmi együttélés normái is javulnának.

Negyedrészt értékként nézne minden termelő  a munkájára, annak gyümölcsére.

Ötödrészt pedig elindíthatná a helyi önszerveződéseket: közös géphasználat, közös állatorvos, közös vetőmagbeszerzés és termény-állat értékesítés, érdekérvényesítés.

Na úgy látszik ezt nem akarja a Fidesz. A fentiek nem illeszkednek a NER-be, nem baráti körökhöz kerülne így a sok földterület, és így nem a nagyüzemi gazdálkodás hamis irányába mehetnének tovább a pályáztatások.

 

fotó: Hargitai Fanni

Szólj hozzá

fidesz termőföld lmp ángyán földmutyi