2014. már 27.

Választási Program: Kultúra, sport, szabadidő, egészség

írta: szénhidra
Választási Program: Kultúra, sport, szabadidő, egészség

logo_new.jpgA munkahelyek hiánya mellett a korlátozott kulturális és szabadidős lehetőségek problémája az elvándorlás egyik fő okozója. A vidék lakossága ebből a szempontból is másodlagos állampolgárnak számít jelenleg, ezen mindenképp változtatni szeretnék.

A korábban jól működő kultúrház intézményrendszert – némi modernizálással – fel kell éleszteni, biztosítani kell a közösségi tereket. E mellett (illetve ezt erősítve) támogatni kell a helyi öntevékeny csoportok megalakulását és működését minden korosztály részére: idősek és fiatalok, de családosok számára is.

A kultúra ügyeinek intézését  független alapítványok kezébe kell adni. A politika ne szóljon bele a kulturális sokszínűségbe, csak teremtse meg az alapfeltételeket.

A sportélet vidéken haldoklik, a látványsportok támogatása mellett levegőhöz kell juttatni a kisebb sportegyesületeket, szakosztályokat. Esélyt kell teremteni arra, hogy egy falusi gyerek is sportolhasson és versenyekre járhasson.

A látványsportok támogatása mellett a tömegsportokat is segíteni kell átalakított és hatékony pályázati rendszerrel és több forrás biztosításával. A napi iskolai tornaóra nem elég, kellenek sportlétesítmények és felszerelések.

Az egészséges környezetben kevesebb egészségügyi probléma keletkezik, a zöld szemléletű megoldások így egyszerre több területen hatnak.

A kistelepüléseken élők is megérdemlik a magas minőségű egészségügyi ellátásokat akár orvosokról, akár kórházról, akár egy gyógyszertárról legyen szó.  Az egri kórház felújítását haladéktalanul meg kell kezdeni!

 

Az LMP választási programja ide kattintva érhető el.

Csarnó Ákos választókerületi programja pedig ide kattintva érhető el.

 

Szólj hozzá

eger lmp csarnó ákos