Három részes riportsorozatunk utolsó részéhez értünk. Legújabb riportalanyunk hajadon, 30 éves. Bölcsészdiplomát szerezett 5 évvel ezelőtt, azóta a civil szférában dolgozik egy jó nevű, ismert szervezetnél.

- Miért döntöttél úgy, hogy külföldön keresel munkát?

- Összetett a válasz: egyrészt, miután kikerültem az egyetemről volt bennem egyfajta hiányérzet, hogy nem éltem azokkal a lehetőségekkel, pl. Erasmus, vagy EVS (európai önkéntes szolgálat) amiket az egyetemi főiskolai évek alatt érdemes kihasználni, hogy világot lásson az ember. Ehhez kapcsolódik, hogy mindigis nyitott voltam, hogy új dolgokat tanuljak, akár más országokban, más kultúrákban, így, mivel a munkám kapcsán volt rá lehetőségem, számtalanszor vettem részt külföldön megrendezett tréningeken, konferenciákon. Ezek nagyban hozzásegítettek, hogy fejlődjön a nyelvtudásom, és, hogy biztonságosabban mozogjak idegen országokban.

A másik és az egyik legfőbb ok, hogy az országban, ha valaki „hitelcsapdába”, konkrétan devizahitel-csapdába keveredik, még egy diplomás fizetéssel sem tudja magát fenntartani és nem egy jó színvonalon (azaz el tud járni szórakozni, cukrászdába : ) vagy néha-néha utazni, pláne külföldre), hanem lassan a mindennapi megélhetés szintjén sem. Így egyelőre abban bízom, hogy a megnövekedett hitelemet külföldi fizetés mellett talán tudom majd törleszteni. Bizonyára lenne más lehetőség, hogy a financiális gondokat itthon is tudjam kezelni (pl. egy gazdag férj : )))) de, mert egyébként is buzog bennem egyfajta kíváncsiság, kitekintek. Illetve van bennem némi pesszimizmus azt látva, hogy az emberek egyre elkeseredettebbek, fásultabbak, belefáradtak a robotolásba valamint, hogy egyre látványosabb az ország szegényebb, hátrányosabb helyzetű részeinek méginkább elszegényedése, ami elkeserít. Továbbá, azt gondolom, hogy ott lebeg szinte minden ma az országban dolgozó feje fölött az a bizonyos kard. Ha elveszti a munkáját, nagyon nehéz új munkát találni. Az én esetemben valószínű, az is költözéssel járna, így nagyobbat ugrok a kelleténél.

S mindezeken felül látom, hogy barátaim, ismerőseim mennek ki először szerencsét próbálni, aztán munkát kapnak s tapasztalataim szerint nem is térnek haza, vagy csak 5-10 év után. Persze mindegyiknek, bevallottan van honvágya.

- Melyik országba készülsz?

- Korábban Anglián gondolkodtam, minthogy sok barátom, ismerősöm kint dolgozik, aztán végül Írország lett a cél, ahol szintén sok magyar él. Persze ez nem húzóerő, mert a nyelvtudás fejlesztése az egyik fő célom, amin nem segít, ha csupán magyarokkal érintkezik az ember, viszont megnyugtató, hogy barátaim is élnek kint.

- Mit terveztél, mi lesz a munkád?

- Több irányban gondolkodom. Elsősorban szeretnék a non-profit szektorban maradni, hogy az itthon megszerzett tudásom kamatoztatni tudjam, illetve nem utolsó sorban, az elején biztos, hogy megnyugtatóbb, ha biztosabb, ismert talajon mozog az ember. Ha ez nem sikerül, akkor próbálkozom nagyobb cégeknél, vállalatoknál, mert ők meg, különösen nyugaton, szeretik a „juniorokat” és mivel van munkatapasztalatom csak nem for-profit szektorban, talán érdekes lehet számukra is, hogy mit tudnék átültetni az ő munkájukba a tudásomból, eddig megszerzett tapasztalatokból.

Tervezem, hogy, amíg nincs munkám, a szimpatikus szervezetekhez elmegyek önkéntesnek, hogy addig is tanuljak, ne essek ki a ritmusból. Aztán, mivel tudom nem egyszerű odakint sem, felkészültem, hogy az elején más típusú munkát kell végeznem. Mondjuk gyerekekre vigyázni, vagy tanítani őket. Mivel magyar szakos diplomám is van, és kint sok a magyar gyerek, talán van igény erre.

- Nyelvi nehézségeid nem lesznek?

- Nyilvánvalóan lesznek, lévén az angol nem az anyanyelvem. Ezt nem is tudnám, de nem is akarom eltitkolni. Egyébként, eddigi tapasztalataim szerint, ha látják rajtad, hogy igyekszel, meg érdekel, meg szeretnéd tanulni, akkor segítenek, kedvesek. Meg ha bele vagyok kényszerítve, könnyen és gyorsan fejlődik a nyelvtudás, főleg, ha angolul beszélőkkel veszed körbe magad, és megkéred, hogy javítsanak ki, vagy szerintem nem ciki diszkrét és csini füzetecskével járni-kelni és 1-1 óvatlan pillanatban feljegyezni az ismeretlen, v újonnan megtanult szót.

- Nem félsz az idegen környezettől és a nyelvi nehézségektől?

Nem. Vagyis, abban bízom, hogy hamar hozzászokom. Inkább olyasmitől félek, hogy egyedül utazni, meg tájékozódni, ilyenek.

- Vannak ott ismerőseid? Találkozni fogsz kint hasonló sorsú emberekkel, akik szintén Magyarországról netán éppen Egerből mentek ki szerencsét próbálni?

Igen. Több is. Konkrétan a párom is kint él, meg az egyik legjobb barátom Egerből és a barátnője.

- Meddig tervezed, hogy kint maradsz? Vissza szeretnél jönni vagy már az életedet kint képzelted el?

- Fuhh, most, ebben a pillanatban sokáig tervezem. Évekig. Pláne, ha találok egy jó munkát. Vagy ameddig a hitelem vissza nem fizetem, vagy ameddig nem történik valami, ami miatt el kell jöjjek, vagy…. Ez teljesen kiszámíthatatlan. Lehet, hogy 3 hónap múlva hazajövök. Ez a minimum idő, amit adtam magamnak. De aztán, ha minden jól alakul, gyereket is nevelnék kint. Iszonyat nagy előny, ha kétnyelvű. Attól a magyar kultúráját vagy gyökereit természetesen megtartaná, de az angolt meg a magyart anyanyelvi szinten beszélné.

Persze nehéz a kiszakadás, a jó munkámat is rossz itt hagyni, meg a barátokat, szülőket, de épp a minap gondoltam bele, hogy egyébként is 3-4 havonta megyek el velük ide-oda, egyébként meg telefon meg szkájp. Az meg kint is működik…

Korábbi riportjaink itt olvashatók.