2012. dec 28.

Agresszió és a konstruktivitás az egri Közgyűlésen

írta: szénhidra
Agresszió és a konstruktivitás az egri Közgyűlésen

agresszió.jpgNehéz ezt a két fogalmat összebékíteni egymással, de van akiknek sikerül.

Az év utolsó Közgyűlése is megtörtént december 20-án. A tavalyihoz hasonló ülésre számítottam: nyugodt eszmecserékre, karácsony előtti hangulatra. Ehelyett olyat kaptunk az arcunkba, mint még soha. Novemberben elkezdődött a kampány, ami most folytatódott. Akkor kezdődött az önökígymiígy-bajnaiahibás-ellenzőellenzék, most folytatódott. Nem akarok elkeseríteni senkit, de csúnya időszak elé nézünk a választásokig, az egri Közgyűlés (kgy) a kampány természetes terepe lesz, a megegyezésnek pedig a legkisebb lehetősége is elveszni látszik a várható förgetegben. Erre csak azért nem fogadok, mert tuti így lesz.

A kgy-en napirend előtt csak Fidesz-KDNP-Lokálpatrióta színezetű képviselők szóltak. Ezzel önmagában nincs is probléma, az ellenzéki képviselők is megtehetnék, azonban így nyílt kormánypropaganda jelent meg a színen. Ennek az elharapózni látszó helyzetnek a megoldása az lehet, ha a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke nem engedélyezi a felszólalásokat… hopp, ez én vagyok. Ajjaj, talán ez szmsz módosítást fog érdemelni?! A másik mód, hogy nyilvánvalóvá tesszük, hogy megy a propaganda. Persze aki figyeli a kgy-eket, annak így is világos, hogy mi zajlik.

Most pedig jöjjön pár találós kérdés: ha emelkedik a buszjegy ára, akkor emelkedik az utazóközönség száma? Ha emelkedik az üzemanyag ára többen használják majd a tömegközlekedést? Ha emelkedik az üzemanyag ára, akkor emelkedik a buszjegy ára is? Ha emelkedik a buszjegy ára, akkor… bocs, ezt előbb kérdeztem. Szóval a közösségi közlekedés pénzügyi bajban van, ráadásul  folyamatosan érkeznek a jelzések, hogy nem alkalmazkodik kellőképpen a városiak utazási igényeihez.

Nem sokkal később belegyalogoltunk azokba a szeméthalmokba, amiket az előző városvezetések hagytak ránk. Korábban és folyamatosan jeleztük, hogy ezzel a konstrukcióval oltári bajok vannak. Most kiderült, hogy némileg kedvezőbb a helyzet, hisz a másik fél rúgta fel a szerződést így kedvező helyzetből tárgyalhatunk. De azért a tisztánlátás végett kérdéseinket eljuttattam polgármester úrhoz. A kialakult helyzet viszont lehetőséget teremt arra, hogy ismét leporolhassuk a városi hulladékkezeléssel kapcsolatos terveinket.

Aztán azt is megtudtuk, hogy a Szépasszonyvölgy Kft. (érintett Orosz Lászlóné Ibolya képviselőasszony) meg szeretné vásárolni azokat a parkolóhelyeket, amiket 2007-óta használ. Szerződés nélkül, de legalábbis olyan egyezség alapján, amit nem látott senki. De hogy a Pénzügyi Bizottság nem látott olyat az fix. Ráadásul az érintett földrészlet alatt húzódik ez-az, ilyen-olyan közművek, amik fel sincsenek tüntetve hivatalos nyilvántartásban. Ebbe így belemenni?!

Aztán elérkezett a kgy egyik történelmi pillanata, mert a kétharmaddal rendelkező városvezetés nem tudta elfogadtatni önmagával a szervezeti és működési szabályzatot. Most az mindegy, hogy azért, mert volt aki nem is jött el a kgy-re, volt aki telefonált, volt aki nem ült a helyén, mindenesetre a II. fordulós tárgyalás lefutott és az szmsz módosítása elmaradt. Ezt követően a kgy lefagyott, szünetet kellett elrendelni. Na, amit ekkor kapott az ellenzék, az minden volt, csak szép nem: kivörösödött fejjel, emelt hangon, kioktatva megkaptuk, hogy milyen konstruktívak vagyunk, hogy nem volt közöttünk egy, aki igent nyom, stb, stb. Azért az minimum furcsa, hogy a saját rendetlenségük miatt kioktatják az ellenzéket. Én ezt a magam nevében visszautasítom. Múltkor megkaptuk, hogy ellenkezünk, hát tessék akkor megoldani a kormányzást. Vagy ha nem megy, akkor vannak még lehetőségek. Irtó szerencséje a vezetésnek, hogy nem akarták megismételni a szavazást, azonban egy érdekes kérdés felvetődik. A II. forduló lezárult egy elutasítással, így akkor elméletileg újra indulnak a tárgyalási szakaszok.

És ezután sikerült még mélyebbre ásnia magát a Fidesz-KDNP-Lokálpatrióta frakciónak. A helyi politika elsősorban arról szól, hogy menjenek a helyi ügyek előre, döntsünk felelősen. Meg lehet nézni a jegyzőkönyveket, rengeteg olyan szavazást találnánk, ami egyhangú. Talán többségben is lennének. De a helyi szintű politikai életnek is vannak kimondott, leírt és ki nem mondott szabályai, mint például a bizottsági helyek kérdése. Ezt már a 2010-es választáson felrúgta a többség, most viszont azon túl, hogy a tizenkettedik külsős bizottsági hely is fideszes pártkatonával lett feltöltve (Balla Miklós), egy büdös szót nem szólt a városvezetés az ellenzékiekhez. Nem egyeztettek, nem jelezték, egyszerűen CSAK A FIDESZ. Ennyit a konstruktivitásról. Na jó, a KDNP más, mert Orosz Lászlóné Ibolyát össznépileg rehabilitálták, és kapott egy jó kis Költségvetési és Gazdálkodási Bizottsági helyet… Ne feledjük, hogy a rehabilitáció a Fidesz-KDNP-Lokálpatrióták műve, piszkos egy ügy, de lelkük rajta. Hisz konstruktívan megoldották, nem? Ebben a politikai agresszióban, politikai erőszaktételben és csoportos rehabilitálásban nem vettem részt. Ilyenkor tényleg jó szívvel lehet „nem”-et nyomni.

A konstruktivitás jegyében már megszoktuk, hogy a jogszabályokat fenemód rugalmasan kezeli a többség, azonban az relatíve újnak számít, legalábbis nekem, hogy egy ügyben úgy dönt a kgy, hogy a legérintettebbet meg sem hívják. Jelesül téma volt a Művészetek Háza (MH) szétszedése terv-vázlatának elfogadása. Szó volt benne, hogy a MH egyes részei az EKMK-hoz, más részei a Várhoz kerülnek, csak épp az MH igazgatóját nem hívták meg, vele egy szót nem egyezettek. Már múltkor sem tárgyalta a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság a MH szétszedését (bezzeg a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság igen), a lista-botrány körülményei miatt is szimatoló felügyelőbizottság elnökét, Jung Lászlót sem lehet egy kérdés erejéig elérni, mert nem Egerben dolgozik, az utóbbi két ülésre el sem tudott jönni. Így hogy lehet felelős döntéseket hozni? Vagy ez egy stratégia, hogy Pataki Zsuzsát úgymond kinyírják, de ne szerepelhessen nyilvánosság előtt? Vagy most akkor így hogy?

A Gyermekek Átmeneti Otthona kérdésben minden józan ész és jóérzés ellenére Eger Gyöngyösre telepíti ezt a feladatot, illetve a Gyöngyösi Kistérséggel köt szerződést. Csípem az ilyen karácsonyi ajándékokat, gondolom ezt a döntésből áradó melegséget érzik majd az utazó, látogató szülők és gyerekek is.

Egyáltalán. Amikor a saját jogi és etikai, erkölcsi szabályaikat sem tudja betartani, megtartani egy csoport, akkor hova vezet az út?

dr. Csarnó Ákos

Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke

Szólj hozzá

eger közgyűlés orosz lászlóné lmp