2012. máj 30.

Közgyűlési beszámoló Egerből (05.23.)

írta: szénhidra
Közgyűlési beszámoló Egerből (05.23.)

 

Közgyűlésünk (kgy) negyvennél is több napirendi pontot (np) tárgyalt meg legutóbb. Óvoda és szoboravatás szakította meg kétszer is az ülést, ami néhol lendületes, néhol elképesztő hangulatban folyt. De mi is történt – egy másik szempontból?

Sikerült időben befejezni a rendkívüli bizottsági üléseket, noha 8 napirendi pont is volt az egyik bizottságban. Ezt azért fontos tudni, mert a kgy np-jainak majd' 20%-áról csak előző este 19.00 körül szereztek tudomást a képviselők. Több fontos téma került elénk a kgy-n, többek között a 2011. évi rendőrségi munkáról szóló beszámoló, a lista botrány személyi konzekvenciái, hitelfelvételek, átszervezések, az Andrássy egyházi kézbe adása és a volt Egervinről végleges lemondás is. Azzal, hogy a rendőrségi beszámoló került előre némileg tompult a szokásos kérdezz-felelek „játék”. A következő np intézményvezetők kinevezéséről szólt, nagy verseny nem alakult ki: csak azok kaptak megbízást akik egyedül indultak, vagy már korábban is vezetők voltak. Aztán szünet következett óvodaalapítással.

A lista botrány következményeiről már többen írtak (itt) és (itt), mi is (itt) és a blogon folyamatosan, én most a szigorúan vett történéseket megismételni nem akarom, csak két fontos részletet szeretnék kiemelni. Azzal, hogy a bizottsági elnöknek mennie kellett a probléma nem megoldott. Hiába magyarázza a többi párt, hogy az természetes, hogy a politika mindig beleszól a művészetekbe, ezzel két dolgot ismernek be: egyrészt valóban beleszól a politika a művészetek gyakorlásába is, másrészt nem demokraták. Ez egyesekről tudott volt, másrészt elszomorító, hogy vannak akiknek ez nem magától értetődő. És mitől baj az, ha ez ellen emelek szót? A másik megemlíteni szükséges, fontos tény, hogy kiderült, hogy a helyi városvezető Fidesz-KDNP-Lokálpatrióta szövetség ilyen-olyan háttéralkuk miatt képtelen túllépni saját maga árnyékán. És egy további furcsaság is megtörtént, amiről nem beszéltek eddig: az egyik képviselő kilátásba helyezte, hogy a tavalyi Eszterházy botrány után nem gondolja-e meg magát a polgármester, hogy idehívja Székhelyit?

Alapvetően jön a késztetés, hogy összehasonlítsuk a város pénzügyi-gazdasági állapotának két oldalát: a bevételeket és a kiadásokat. Ez nem mindig mehet automatikusan, hiszen rengeteg olyan tétel, tényező alakítja ezeket a számokat, amik nem alkalmasak az egy-az-egyben való vizsgálathoz, ráadásul a közbeszerzési eljárások (pl. a hitelfelvételt is meg kell közbeszereztetni) keresztül is húzhat pár elképzelést. Mindazonáltal mégis fel kell tenni a kérdést, hogy ha olyan jó a város pénzügyi helyzete (itt), de egyben némi hitelállománnyal is rendelkezünk (itt), akkor a fejlesztési hitelek felvétele legalább elvezet-e odáig, hogy legalább áttételesen, de új munkahelyek létesülhessenek?

Egyelőre úgy néz ki, hogy 2013. január 1-jétől az állam veszi kézbe a város oktatási intézményeit. A város érdeke tehát, hogy minél több ingatlan maradjon a tulajdonában, ezzel szemben az Andrássy középiskolát (a volt Közgét) a római katolikus egyháznak adta át a kgy. Azért pár kérdés felmerült az ülésen: mi az előny, amit a felekezethez tartozás jelent? Vagy egyenesen hátrány? Mennyibe kerül ez a városnak? Az előny-hátrány kérdésre egzakt választ nem kaptunk, de azért jó lenne némi segítség. Valahogy úgy tudom elképzelni, hogy mondjuk jelentkezik az intézménybe a helyeknél több tanuló, akkor az azonos eredménnyel rendelkezőknél, vagy úgy en bloc „előnyt” jelent az egyházhoz tartozás?

Az átszervezések érintik a Kerit, a régi Mezőgazdaságit és a Bornemissza Szakközépiskolákat is. Itt a tanulólétszám csökkenése miatt lesz szükség az összevonásokra. Ez úgy fog lezajlani, hogy a Mezőgazdaságiból végleg evakuálják a tanulókat a másik két intézménybe. Egy fontos dolgo azonban hátramaradt, vagyis hogy mi lesz a Mezőgazdasági épületével? Erre nagyon hamar megoldást kell találni, de addig is egy szavazás erről itt.

Egervin

Ez a téma elszomorít. Nem feltétlenül azért mert lemondtunk végleg az egész dologról (dolog alatt értsd: márka, épületek, pincék, stb.), hanem mert az egri szőlészek és borászok sem voltak képesek olyan tervvel előállni ami segített volna az Egervinen vagy utódjain. Nyilván nem Eger MJ Város feladat az Egervin üzemeltetése, megmentése, de sajnos egyetlen egy tervet, stratégiát, megvalósíthatósági tanulmányt, de még egy jegyzőkönyvet sem láttam, ami arról szólt volna, hogy mit akarunk kezdeni ezzel a dologgal. Nem azt mondom, hogy nem voltak hol komolyabb, hol komolytalanabb próbálkozások, de hogy a város nem tudott az élére állni egy ekkora horderejű dolognak, az elszomorító. Magam már korábban írtam egy elképzelésről (itt), amit alapvetően borászok sem kérdőjeleztek meg, csak továbbformálták: szövetkezésen alapuló megoldással lehetett volna kezdeni, de hát ők maguk sem tudtak dűlőre jutni. Akkor valóban csak annyi maradhatott, hogy lemondunk elővásárlási jogunkról.

A Közgyűlések végén lassan név szerint tudom, kik szólalnak fel: hol azért mert jogos, jogosnak tűnő panaszuk nem nyer intézést, vagy mert akkora feszültség gerjed bennük, hogy meg kell szólalniuk. Most azonban új szereplő is megjelent. Az egyik felszólalás (Szolidaritás nevében) a lista botrányról szólt és a Közgyűlés magát konzervatív oldalhoz tartozó tagja dermedt csendeben hallgatták báró Klébelsberg Kúnó ultrakonzervatív kioktatását a politika és a művészetek kapcsolatától, a beleszólásról és az utasításról. Ezután a helyi szociális rendeletünkkel kapcsolatban szálltak el erős gondolatok – mivel a kgy 14 igennel elfogadta azt a módosítást, miszerint szociális kérdést gazdasági-pénzügyi válasszal akarunk megoldani (foglalkoztatást helyettesítő támogatásra és a lakásfenntartási támogatásra való jogosultság feltétele a jogosult lakásának és lakókörnyezetének az Sztv-ben előírtak szerinti rendben tartás).

Meg kell említeni azért komoly LMP-s sikereket is! Noha csak bizottsági szakaszban, de elfogadásra került egy olyan javaslat, miszerint a Berva városrészben egy ingatlan kerül a város tulajdonába és ott közösségi tér alakítható ki hamarosan. Ezt az erős igényt lakossági fórumon gyűjtöttem be és továbbítottam a városvezetés felé. Másrészt a pártok a városban már nem jogosultak kedvezményesen ingatlan-bérlésre, mert ez burkolt párttámogatásnak minősül az Alkotmánybíróság szerint is. Közleményünk itt olvasható.

Vegyes volt ez a Közgyűlés, na...

 

Csarnó Ákos

tanácsnok

LMP

 

Szólj hozzá

lmp lmp eger