2011. sze 29.

Válasz a belvárosi közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre

írta: szénhidra
Válasz a belvárosi közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre

 

Korábban írtunk levelet Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közterület-felügyeletének mivel úgy tartjuk, hogy a belváros területére az utóbbi időben egyre több személygépjármű hajt be. Ezt nemcsak személyes tapasztalatunk, hanem lakossági megfigyelés és jelzések is ezt támasztják alá.

 

A Közterület-felügyelet vezetője levélben válaszolt, a levelet alább idézzük.

 

Tisztelt Tanácsnok úr!

Eger Megyei Jogú Város Közterület-felügyeletéhez eljuttatott beadványára foglaltakra, - a személyes megbeszélésünkön elhangzottak figyelembe vételével, - az alábbi tájékoztatást adom:

A számítógépes iktató és nyilvántartó rendszer adatainak elemzését követően megállapítást nyert, hogy

-         a korlátozott forgalmú belváros területére 2011. szeptember 14-i állapot alapján, 621 db behajtási engedély volt érvényben.

Ebből:   Állandó (lakással, vagy ingatlannal rendelkezők):            299 db („A” betűs)

Ideiglenes (cég, szolgáltató, hibaelhárító stb.):                          322 db („I”  betűs)

Egészségügyi (beteg illetve szociális ellátás):                              10 db   („E” betűs)

-         A kiadott engedélyek szigorú számadású nyomtatványként kerülnek iktatásra, azokról mind számítógépes, mind pedig analitikus nyilvántartás vezetésre kerül. 

Az érvényes engedélyekről a belső nyilvántartás alapján kötött, statisztikai munkaanyagot mellékelten megküldöm, a részletes – személyes adatokat is tartalmazó, átadás-átvételi bizonylatok a jogosultak részére – a közterület-felügyelet irodájában személyesen megtekinthetők. A dokumentálás munkamódszerét, a kiadott engedélyek nyilvántartását személyes egyeztetésünkkor Tanácsnok úr részére bemutattuk.

-         A Közterület-felügyelet munkatársai a Polgármesteri Hivatal törzsmunkaidejében folyamatos járőrszolgálatot látnak el a történelmi belváros területén, így kiemelt figyelmet tudnak fordítani a korlátozott forgalmú belváros közlekedési rendjére. Intézkedéseikről szigorú számozású járőrszolgálati jegyzőkönyvet készítenek. A 2011. június – júlis – augusztus napi jelentéseket átellenőriztem, melyben az alábbi intézkedések kerültek foganatosításra:

figyelmeztetés:                                        11 db

helyszíni bírság:                                    178 db (3000-5000.- Ft összeg)

szabálysértési feljelentés                          6 db 

A közterület-felügyelet munkatársai a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése érdekében, a történelmi belváros területére is kiterjedő, célirányos ellenőrzéseiket heti rendszerességgel a Városi Rendőrkapitányság járőreivel közösen is végzik. 

Kérem tájékoztatásom szíves elfogadását.

 Eger, 2011. szeptember 21.

 Tisztelettel:

Melegh Tibor

Vezető közterület-felügyelő

 

Szólj hozzá

eger válasz közterület felügyelet