2011. már 14.

Irodaavató beszélgetés az alkotmányozásról Egerben

írta: szénhidra
Irodaavató beszélgetés az alkotmányozásról Egerben

 

2011. március 11-én a Lehet Más a Politika új irodája 17 órakor megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt. Komlósi Csaba, a párt városi koordinátora köszöntötte a megjelenteket, megköszönte mindenki lelkesedését és hozzájárulását az új irodához. Fontos megemlíteni, hogy piaci alapon béreljük a Széchenyi utca 32. szám alatti épület felső szintjén kialakított helyiséget, vagyis nem kívánjuk igénybe venni az alkotmányellenes önkormányzati támogatást. Minden berendezést szimpatizánsaink, segítőink szereztek, adtak azért, hogy egy jól működő iroda jöhessen létre! Szeretnénk életet vinni az új helyiségbe, ahová előadásokat, találkozókat és különböző programokat fogunk szervezni a jövőben, ahová mindenkit szeretettel várunk. 

Az iroda vendége volt Schiffer András, a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, aki az előzetes tervek szerint az alkotmányozás kérdéseiről tartott előadást. Hamarosan tele is lett a terem, ahol 20-25-en üldögéltek és cserélődött is a beszélgetés alatt a hallgatóság egy része. Tulajdonképpen telt ház volt és kint is beszélgettek jó páran, főleg miután Miskolcról is érkeztek látogatóba. Schiffer András egy jó félórát beszélt az alkotmányozással kapcsolatos történetről és az alkotmánykoncepciónkról, (letölthető pdf formátum) aztán lehetett kérdezni és szerencsére voltak is kérdések, hozzászólások. Az előadás és az azt követő beszélgetés során elhangzott, hogy a Lehet Más a Politika tartja magát azon korábban megfogalmazott álláspontjához, hogy csak abban az esetben vesz részt az alkotmányozásban, ha valós társadalmi párbeszéd kezdődik az új alaptörvényről és nem néhány hét alatt kodifikálják azt.

Szükségesnek tartja továbbá, hogy népszavazás erősítse meg, vagy ennek hiányában a következő parlament hagyja jóvá az új alkotmány hatályba lépését. Emellett azt is szeretnék elérni, hogy állítsák helyre az Alkotmánybíróság tavaly októberben korlátozott jogkörét, és az új alaptörvényben négyötödös többséghez kössék az alkotmányvédelem legfőbb szabályainak megváltoztatását. Hozzátette ugyanakkor, hogy az egész folyamat úgy tűnik inkább azt a célt szolgálja a kormánypártok részéről, hogy eltereljék a figyelmet a valóban fontos gazdasági, társadalmi kérdésekről.

Szó esett még az LMP által kidolgozott, „Alkotmány a jövőnek” címet viselő koncepció és ennek kapcsán az ökopolitika és a 19. században fogant nagy eszmerendszerek, azaz a liberalizmus, konzervativizmus és szociáldemokrácia kapcsolatáról, a közvetlen demokrácia lehetőségiről, a vidék és a mezőgazdaság helyzetéről, a többi parlamenti párthoz való viszonyról, valamint szervezeti kérdésekről is. Érkezett kérdés a szocialistákkal való kapcsolatunkról, a liberalizmushoz való viszonyunkról, a közvetlen elnökválasztásról, az oktatásról és az LMP szervezeti felépítéséről. Kb. 18.40-ig tartott a hivatalos rész, ami után regionális ügyek kerültek elő, így aztán valamikor 9 óra felé ért véget a beszélgetés.

 

Sajtóanyagok: 

heol.hu

Egriszín

TV Eger

 


 

Szólj hozzá

eger iroda schiffer andrás alkotmányozás lmp eger