Megtörtént a nagy esemény. Legalábbis én annak láttam, annak éreztem. A híradásokból már biztosan levonhatta mindenki a következtetéseket: voltunk vagy 10000 résztvevő körül. És minden pontosan, kiszámíthatóan és hőbörgés nélkül zajlott le. Komolyan mondom, egy pláza megnyitóján nagyobb a „csőcselék-faktor”, mint pénteken volt

Pár ismerőssel megbeszéltük, hogy megyünk a demonstrációra. Fél hat körül találkoztunk a Jászai Mari téren, ahonnan a Kossuth tér felé vettük az irányt. Mivel nem gyűltünk még össze, páran még úton voltak, úgy döntöttünk, hogy beülünk egy helyre és megiszunk egy pohár sört. Amíg bent üldögéltünk, én pont az ajtóval szemben láttam, hogy egyre nagyobb fürtökben vonulnak az emberek a Kossuth tér felé. Meg is jegyeztem, hogy nézzétek már, valami van, már látszik, hogy ötszáznál azért többen leszünk. Aztán tíz perccel hat előtt, amikor a térre értünk, már rengetegen voltak, igaz akkor még csak 4-5000 ember. A bázispontunk a Földművelésügyi Minisztérium előtt volt, Ritáék arrébb figyeltek, de Norbiékkal összefutottunk. Hihetetlen volt, hogy pár perc alatt megugrott a téren a résztvevők létszáma. Egyáltalán nem keltettünk lézengő benyomást, masszív és halk tömeg voltunk.

Aztán hat nulla négykor Bakács Tibor belevágott. Mondjuk talán ő hiányzott a legkevésbé, de mindegy, ő volt a konferáló – mondott hülyeséget, mondott tréfásat, de nem mondott olyat, hogy „kétmillióan vagyunk”, meg hasonló sületlenségeket. Gryllus Dorka felolvasta a petíciót, a szervezők nevében civil oldalról is szóltak pár szót, aztán volt rap, ami hol odamondós, hol meg érthetetlen volt. A legnagyobb szám az volt, amikor Luther Márton cselekedetéhez hasonlóan „kiszögezték” a petíciót a Parlament kapujára (a kapu csak egy fotó volt, mert odáig nem lehetett bemenni). A megmozdulás legborzongatóbb epizódjai ezután jöttek, amikor Bródy János gitározott és a tömeggel együtt énekelt. Soha sem gondoltam volna, hogy egyszer, a rendszerváltás egyik vezéralakjának azt kell megérnie, hogy neki éneklik ezrek a Miért hagytuk, hogy így legyen és a Ha én rózsa volnék-ot. Mondom, hátborzongató volt, de felemelő.

De ez csak az én sajátos szemszögemből látszódhatott így, nem tudom. A demonstráció mindössze harminc percet tartott, közben és utána nem borogattak kukákat, nem maradtak az elvonuló tömeg nyomában kiégett autók, a nemzetközi sajtó és a Hír TV tudósítói is csak normális embereket tudtak felvenni.

Csak azt sajnálom, hogy Norbiéktól elkeveredtünk, Ritáékkal pedig már csak egy zsúfolt helyen, kutyafuttában tudtunk beszélni pár szót, mert én már siettem haza.

Egy hete azt mondták nekem, hogy tüntetni... az olyan negatív. Még akkor is, ha igazságtalannak érzi az ember a helyzetet, mert csak negatív erőket szabadít fel maga körül... Nem éreztem semmi kártékony, romboló hatást, senki nem úgy ment oda, a térre, hogy akkor most berúgjuk a Parlament ajtaját stb. stb, hanem megmutattuk, hogy van más vélemény is. Csak úgy szépen, tisztán, egyszerűen. Indulatok nélkül.

Budapest, 2011. január 14.

dr. Csarnó Ákos

képviselő

Alább pedig felvételek, riportok:

index.hu

magánfelvétel

mandiner.blog