2011. jan 13.

Lakossági fórum - Eger, Érsekkert, Zenepavilon január 12.

írta: szénhidra
Lakossági fórum - Eger, Érsekkert, Zenepavilon január 12.

 

Új kezdeményezésként lakossági fórumot tartottunk Egerben, az Érsekkert szélén a Zenepavilonnál. Miért? Az önkormányzati képviselőknek előírás, hogy évente négy alkalommal fogadóórát tartsanak. Eddig ez általában úgy történt, hogy a képviselők várták a városházán az állampolgárokat, helyi lakosokat. Ezzel szerettünk volna, szerettem volna szakítani. Decemberben volt ugyan egy városházi fogadóórám, azonban azt szeretném, hogy változtassunk. Ne csak a lakos, a választópolgár „járuljon” a képviselő elé, hanem fordítva, a képviselő menjen az emberek közé.

 

Terveim szerint a jövőben több ilyen közterületi lakossági fogadóórát tartok, ahol az érdeklődők helyben felvetett kérdéseit várom majd. Úgy vélem, hogy helyben van az igazi rálátás a helyi problémákra. Természetesen ez nem zárja ki az aktuális, a Közgyűlésben elhangzottak megtárgyalását sem, illetve az országos politika is jó téma lehet.

 

Amúgy a tapasztalataim vegyesek. A hely közösségi tér jellege sokat számított, amikor összeállítottam a féléves „kitelepülési” programot. Az időpont megválasztásánál megpróbáltunk figyelemmel lenni arra, hogy munkaidőn kívül legyen a rendezvény. Az egy óra alatt (17.00 – 18.00 között) több ember is megfordult a kis téren – gyalogosok, kerékpárosok, futók, kutyasétáltatók. Valószínűleg jobb sajtóval, hirdetéssel többen lettek volna ott, de kezdésnek ez sem rossz. 

 

Az időjárás kegyes volt, nem esett, a termoszban volt elég tea, úgyhogy bizakodóan várom a folytatást.

 

Eger, 2011. január 12.

 

dr. Csarnó Ákos

tanácsnok

Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság elnöke

 

Szólj hozzá

fogadóóra lmp eger