2010. dec 03.

Az egri LMP a HPV elleni oltásért

írta: szénhidra
Az egri LMP a HPV elleni oltásért

 Kiket érint a méhnyakrák?

A méhnyakrák világszerte 1,4 millió nőt érint, a 15-45 éves korosztályban a második leggyakoribb daganattípus. Az emlő- és a tüdőrák után a harmadik helyet foglalja el a rákos betegségek miatt bekövetkező halál okai között. A legtöbb halálesetet a fejlődő országokban okozza. Azok körében, akik nem járnak rendszeresen nőgyógyászati szűrésre, a méhnyakrák csendes gyilkosként viselkedik: évek alatt fejlődik ki, miközben az érintett nő hosszú ideig semmilyen tünetet nem észlel. Mire a tünetek megjelennek, a betegség gyakran már előrehaladott stádiumánál tart. Hazánkban körülbelül 1200 új esetet fedeznek fel évente, és mintegy 500 nő hal meg méhnyakrákban.

Miközben számos magyar településen – Százhalombatta, Szolnok, Gyál, Hódmezővásárhely, Szarvas, Esztergom, Solymár, Budapest V., IX., XI. kerület - az önkormányzatok külön programot indítottak és jelentős forrást – sok helyen teljes térítést - biztosítottak a lányok védelmében, Egerben - egy gyenge és rosszul szervezett akción kívül – nem történt, történik semmi! Megyénkben két olyan város – Gyöngyös és Hatvan – van, amelyek fontosnak érezték, hogy a leánygyermekeit, a leendő édesanyákat védjék!

 Egészségesebb Eger

A Lehet Más a Politika egri választási programjában már hitet tettünk amellett, hogy a hős egri várvédő nők jelenkori utódainak megbecsülését az jelentené, ha a HPV elleni védőoltást – térítésmentesen vagy kedvezménnyel – a 12–14 éves korosztály megkaphatná.

Akkor, amikor a kormány az egészségügyi programok közül törli a szűrőprogramok és azok kommunikációjának támogatását, különösen fontos, hogy a helyi önkormányzat és az érintettek végre felismerjék a prevenció fontosságát.

Az LMP egri szervezete felhívja a városvezetés figyelmét arra, hogy a 2011. évi költségvetés tervezésekor vegye számításba a HPV elleni program kidolgozásának szükségességét és ahhoz rendeljen forrást!

Szólj hozzá

eger költségvetés lmp hpv oltás