2010. aug 20.

Kormos Szilárd

írta: kebes
Kormos Szilárd

Az LMP heves megyei listájának ötödik helyén: Kormos Szilárd

36 éves vagyok, nős. Balaton községből származom, és bár sokat éltem Egerben és Budapesten, de most már ostorosi lakos vagyok.

Középiskolába Egerbe, az akkor még Gép- és Műszeripari Szakközépiskolába jártam, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen Gépészmérnöki Karán diplomáztam. Munkahelyeket tekintve több évig Egerben, majd Budapesten dolgoztam kis és közepes vállaltoknál, majd ismét egy nagy egri cégnél helyezkedtem el immáron több mint két éve, mindig is tervezőmérnökként.
 
A politikai életben sohasem vettem részt, egészen a Lehet Más a Politika tavalyi európai választási kampányáig, amit követett idén tavasszal az Országgyűlési Választásokon egy még aktívabb részvétel, majd most a megyei listás jelölés.
 
Politikai munkámat természetesen a Lehet Más a Politika pártban közösen kialakított kép alapján végzem, a legfőbb alapelveink mentén, úgymint részvétel, igazságosság, fenntarthatóság.
 
A tartalmi kérdéseket tekintve a vidék ügyeit, a kistelepülések, községek gondjait helyezem előtérbe, sok figyelmet szentelve a fenntarthatóságra, a helyi munkavégzésre, a közösségekre, a környezetvédelemre és a hagyományokra. Utóbbi időben egyre fontosabbá vált számomra a keresztény értékrend, amely nem az anyagi javak felhalmozását, hanem a lelki értékink ápolását tekinti célnak. Ez nagyon jól összeilleszthető a szervezetünk által képviselt fenntarthatósággal, a helyi közösségek, emberek kapcsolatainak elmélyítésével, az ügyek minél nagyobb részvétellel történő intézésével, természetesen nem feledkezve meg a régiónknak az országban, a Kárpát-medencében, illetve a világban betöltött szerepéről sem.
 
Megválasztásom esetén ezen elvek mentén szeretném az emberek érdekeit képviselni, a civil közösségek, önkéntes szervezetek támogatásával közösen kialakított véleményeket minél jobban becsatornázni a megfelelő fórumokba, hogy a lehetőségekhez képest a lehető legjobb irányba tudjuk fordítani megyénket, mindannyiunk örömére.

 

Szólj hozzá

megye önkormányzati választások 2010