Segítés Felsőzsolcán

Június 26-án, szombaton – sajnos stílusosan esős időben – kerekedett fel héttagú Heves megyei elempés csapatunk, hogy az árvíz sújtotta Felsőzsolcán segédkezzünk a helyreállítási munkálatokban. Egy konkrét címre mentünk, mégpedig egy borsodi elempés kapcsolatunk, Zsuzsi nagyszüleihez. Utólag derült ki, hogy ez több mint szerencsés volt, mert egyébként igazán hatékony munkát talán nem is tudtunk volna végezni.

Az idős házaspártól szívszorító beszámolót kaptunk a tragédiáról, az eddig hihetetlen bekövetkeztéről: néhány óra leforgása alatt – a szerencsére masszív anyagból épített, több szintes – családi házuk kb. egy méteres víz alá került. A ház alatt lévő nagykiterjedésű pincét teljes egészében, a földszintet pedig részben öntötte el a víz, s tette tönkre az ott lévő berendezési- és használati tárgyakat. Az épületet nehezen hagyták el, de amikor végiggondolták, hogy sem ivóvíz, sem villany (s nem elhanyagolandó szempont: napokig mellékhelyiség) nem áll majd rendelkezésükre, beköltöztek miskolci hozzátartozóikhoz. (Megemlítették, hogy a kutyus – anyagcsere folyamatát minimálisra csökkentve – az erkélyen vészelte át a nehéz időket. A néni a boldog viszontlátás örömére duplázta a kutyus kedvenc kajáját, azaz két teljes csirkeaprólék landolt a tányérjában. Szóval legalább ő hamar feledte a történteket.)

Odaérkezésünkkor a ház már lakható volt, de folyamatosan mondta fel hol ez, hol az a szolgálatot (pl. a mosógép is használhatatlanná vált, de az átázott heverőket is szeretnék mielőbb kicserélni). Miránk a majd 100 m²-es pince és a borospince lomtalanítása, kitakarítása (víz- és sártalanítása) várt. Előtte azonban még segítettünk a Máltai Szeretetszolgálatnak a segélycsomagok kiosztásában. Nehéz szívvel szemléltük a segélyért sorban állók hosszú sorát.

Mivel a pincetakarítással koradélutánra végeztünk, szerettünk volna máshol is segíteni, de ez nem igazán jött össze. Kaptunk ugyan az önkormányzattól olyan címeket, ahol nagyon nagy volt a baj, de vagy nem találtunk otthon senkit, vagy nem tartottak igényt a munkánkra (esetleg bizalmatlanságból), vagy pedig a munka olyan jellegű volt, amelyet mi nem tudtunk felvállalni. Több háznál a melléképületek még vályogból épültek (vagy a régiek megmaradtak), amelyek az árvízben összeroskadtak. Ezek eltakarítása nyilván komolyabb feladat, amelyben mi nem tudtunk közreműködni. A „körtúra” során több elkeseredett emberrel beszélgettünk, akiknek a fél háza, vagyona odaveszett az árvízben. Természetesen panaszkodtak a biztosítókra, a hivatalok, az önkormányzat nehézkes munkájára, arra, hogy ők nem igazán érzik a segítséget. Ezek ráadásul szinte mind idős, eddig is szerényebb anyagi körülmények között élő emberek, akiknek fogalmuk sincs, hogy ki intézkedik majd, ki fogja és miből elszállítani a romos épületrészeket. Aztán a legszerencsétlenebbekről, azokról, akiknek az egész háza összedőlt, csak a szomorú híreket hallottuk; az idős emberekről, akik az otthonuk elvesztése után kórházi elfekvőbe kerültek. És persze hallgattuk a panaszt, a felháborodást, hogy mindez nagyrészt emberi felelőtlenség miatt történt, mert beépítették a Sajó árterét, amelyre valakik kiadták az építési engedélyt.

Tapasztalataink szerint nagy szükség lenne továbbra is működőképes háztartási gépekre (főleg hűtőre, mosógépre, gáztűzhelyre), gázkazánra, kerti eszközökre, jó állapotú bútorokra. Aki tud ebben segíteni, vegye fel velünk a kapcsolatot (szilard.kormos@gmail.com), s mi megpróbáljuk azokat a szükséges helyekre eljuttatni.

– csézi –