A színészi játék pocsék, de legalább hangos
Az ember csak ül a net (tv, újság, rádió, tökmindegy) előtt és csodálkozik, hogy mi folyik itt előtte. Illetve vérmérséklettől függően nem csodálkozik, hanem így anyák napja előtt is anyázik egy kiadósat. Ami ma ebben az országban látható, az a kampány része már, és előrevetíti nem csak az előttünk álló egy-másfél év történéseit, hanem arra is rávilágít, hogy mi vár ránk azután. Ez nem hagyja nyugodni az embereket.
A Fidesz és csatolt részeinek kormányzásáról az elmúlt három évben megtudtunk sokmindent, a NER is szépen működik, néha saját haver kap ezt-azt, néha elcsattan egy komondor, aki pedig akár csak egy kérdést is fel mer tenni, hogy ugyan már kérem, az némi retorziónak teszi ki magát. A Fidesz nem szereti ...

A mai Közgyűlés is a rendőrség képviselőjének feltett kérdésekkel kezdődött. És ezzel bele is csaptunk a lecsóba rendesen. A téma a szórakozás és a fiatalok voltak. 
Napok óta kering a sajtóban (tv-ben, nyomtatott és on-line oldalakon egyaránt), hogy a Bajnai féle Haza és Haladás Alapítványt kik és mennyivel támogatták. A támogatók között megtalálható az OTP és a MOL is. Az OTP vezére Csányi Sándor, őt bemutatni nem kell. Abba most nem mennék bele, hogy mekkora oligarcha, azt mindenki döntse el vérmérséklete szerint. 

Kedves összefogás párti ellenzéki erők, illetve képviselőik, vezetőik! 