2013. ápr 19.

Lövészárok helyett

írta: szénhidra
Lövészárok helyett

egymassalszemben.jpgNapok óta kering a sajtóban (tv-ben, nyomtatott és on-line oldalakon egyaránt), hogy a Bajnai féle Haza és Haladás Alapítványt kik és mennyivel támogatták. A támogatók között megtalálható az OTP és a MOL is. Az OTP vezére Csányi Sándor, őt bemutatni nem kell. Abba most nem mennék bele, hogy mekkora oligarcha, azt mindenki döntse el vérmérséklete szerint.

Nem az az érdekes, hogy egy bankvezér, milliárdos-üzletember kit támogat, hanem hogy kiket!Itt a jobb és a baloldal nagy adok-kapokjában (mármint, hogy ki-kivel van és ennek kommunikálásában) elsikkad az a tény, hogy érdekes módon mindkettővel. Ennek ad x milliót, azzal meccset néz és közben tehéngyárat boltol le. A háttérből mindkettőt ugyanaz az érdekcsoport irányítja. A többmilliós támogatásokért elvárja a támogató, hogy neki tetszőt cselekedjen a támogatottja.

Most ezzel az üggyel csak a felszínére pillanthattunk rá egy pillanatra, hogy mennyire meg van vezetve a magyar választó, hogy nem látja, hogy a jelenlegi jobb és baloldal egy pénzérme két oldala. Jól ki van ez találva, és mi, a választók szépen el is üzemeltetjük azzal, hogy vívjuk kis piszlicsáré harcainkat anélkül, hogy felismernénk: az egész rendszerben kódolva van a folytonos harc, a lövészárkok ásása és emiatt érdemi ügyeinkkel nem foglalkozunk!

És ezt a rendszert akarjuk fenntartani 2014-ben is?

Lehet más választásunk! ;)

Szólj hozzá

otp csányi bajnai oligarchák lmp