2015. máj 12.

Méltányos eljárás Habis-módra

írta: kebes
Méltányos eljárás Habis-módra

Márciusban jelent meg egy írás a nol.hu-n „Ellenzékmentes kontroll a megyeszékhelyeken” címmel, amiben a cikk szerzője többek között arról értekezett, hogy a 18 fős kaposvári közgyűlésben, ahová 13 Fideszes és 5 ellenzéki képviselő (DK, Együtt, LMP, Jobbik, MSZP) került, az utóbbiak egyetlen helyet sem kaptak „a városi cégek gazdálkodását kontrolláló grémiumokban”, azaz a felügyelő bizottságokban és az igazgatóságokban.

Ebben az írásban Eger, mint pozitív példa szerepelt: „Akadnak olyan városok, ahol mai napig megmaradt a konszenzus az önkormányzati cégek ellenőrzésével kapcsolatban. Így például Egerben…”

Márciusban ezt még több-kevesebb joggal állíthatta a szerző, mert akkor még a négy évvel ezelőtt kialakult helyzet állt fenn, amikor is a választásokon fölényes győzelmet arató Fidesz-KDNP (48,73%) ill. Habis László polgármester minden, a közgyűlésbe bekerült ellenzéki pártnak (LMP, Jobbik, MSZP, független) juttatott felügyelő bizottsági helyeket. Az LMP (5,63 %) akkor két pozíciót kapott.

kozgyules.jpg

A múlt hónap végén aztán lejártak a megbízatások és megtörtént ezek újraosztása. Látva a vonatkozó napirendi pont közgyűlési meghirdetését, kértem Habis polgármestert, hogy egyeztessünk vagy legalább tájékoztasson arról, hogy ebben a ciklusban, hogyan lesznek szétosztva a bizottsági helyek.

A március 25-én, a közgyűlést megelőző napon kaptam egy rövid tájékoztatást, miszerint az LMP egy felügyelő bizottsági helyet kap. Ez az önmagában elfogadható javaslat, viszont kiegészült azzal, hogy a polgármester azt is közölte, hogy ki lesz az a személy, aki ezt posztot elfoglalhatja.

Alapvetően én azt az álláspontot képviseltem akkor is és a másnapi közgyűlésen is, hogy a bizottsági és egyéb helyek felosztása a választási eredmények figyelembe vételével történjen meg. Ez nagyjából azt jelentette volna, hogy a kb. 35 helyből a Fidesz-KDNP (39,55%) 14-et, a Jobbik (25,39%) 9-et, az MSZP-DK-Együtt összefogás (22,82%) 8-at, az LMP (6,8%) pedig 2-őt kap. (A maradék 2 pozíció a közgyűlésbe be nem került pártok ill. a független jelöltekre leadott szavazatok alapján adódik, amit mondjuk a testületbe függetlenként bekerült Császár Zoltán tölthetett volna be.)

Azt azonban teljességgel elfogadhatatlannak tartottam, hogy ha egy párt az eredményei alapján bekerül a közgyűlésbe és bizottsági helyet kap, akkor arról ne az adott párt képviselői vagy tagjai döntsenek, hanem az egyik rivális párt színeiben mandátumhoz jutott polgármester. Ezt természetesen közöltem is Habis úrral.

Ennek ellenére, bár szerettünk volna javaslatot tenni az delegált személyére, a közgyűlési anyagban mégis az LMP korábbi önkormányzati képviselőjének, Csarnó Ákosnak a neve szerepelt.

Az ülésen aztán a polgármester azt állította, hogy korrekt egyeztetés folytatott a pártok képviselőivel, aminek eredményeként az ellenzék 7 helyre delegálhat tagot. Én viszont elmondtam, hogy hivatalos egyeztetés igazából velünk nem történt és számunkra a jelölés ebben a formában elfogadhatatlan. A jelenlévő Fideszes többség természetesen ennek ellenére változatlan formában megszavazta az előterjesztést.

Az is kiderült menetközben – bár ez nem az én asztalom –, hogy az MSZP-DK-Együtt összefogás esetében egyeztetés csak a szocialistákkal zajlott és arról csak utólag értesült az MSZP és a DK önkormányzati képviselője. Ennek következtében az összefogás más pártjai, tehát a DK és az Együtt egyetlen helyhez sem jutottak. Ebből számomra úgy tűnik, hogy a jelenlegi városvezetés arra használta, vagy legalábbis arra próbálta felhasználni ezt a helyzetet, hogy az ellenzéki pártokban törésvonalakat hozzon létre, illetve az általa vélt törésvonalakat tovább mélyítse. Esetünkben teljes mértékben lyukra futottak, mert az hogy én és nem Csarnó Ákos került a közgyűlésbe, az nem egy belső rivalizálás következménye.

Csarnó Ákos egyébként előzetesen jelezte az őt telefonon megkereső polgármesternek, hogy nem vele, hanem velem, mint az LMP képviselőjével ill. a párt Heves Megyei Területi Szervezetének elnökével kellene egyeztetnie és ha az LMP úgy dönt, akkor nem ő fogja betölteni az FB helyet. Ez így is történt, azaz nem fogadta el a delegálást.

A történet azonban itt még nem zárult le, hiszen volt egy hely ahová szerettük volna, ha az LMP által választott szakember kerülhet. A városi képviselő testület következő ülésére azonban egy olyan előterjesztés került, ami arról határozott, hogy az adott bizottság létre sem jön, így aztán bár a 2010-es választáshoz képest jobb eredményt értünk el, a korábbi két helyből egy sem maradt. De talán jobb is így…

Már a képviselő testület tavalyi megalakulásakor látszott, hogy a Fidesz ugyan közel 10%-kal rosszabb eredményt ért el, mint az előző önkormányzati választáson, mégis teljességgel semmibe veszi a korábbi szokásokat, íratlan megállapodásokat, amik egyébként a demokratikus működés fontos részeit képezik. Bár sajátos módon a testületben ülő ellenzéki képviselőket és pártjaikat összességében több egri polgár támogatta szavazatával (közel 60%), mint a kormánypártok jelöltjeit, a korábbi gyakorlattól eltérően mégsem kaptak egyetlen önkormányzati bizottsági elnöki vagy külsős bizottsági posztot sem, nem tartanak igényt a szakértelmükre, de úgy tűnik a véleményüket is csak azért hallgatják meg, mert jelenleg még kötik őket bizonyos írásban lefektetett szabályok. Egyébként gondolom ettől is örömmel eltekintenének.

Komlósi Csaba

Szólj hozzá

közgyűlés Eger komlósi csaba felügyelő bizottság