2011. okt 09.

Mi hiányzik Egerből?

írta: szénhidra
Mi hiányzik Egerből?

 

Az utóbbi időkben szokatlanul sokszor kaphatta fel a fejét az az olvasó, hallgató, aki kicsinél is jobban odafigyel a város életére. Egyre többször találkozhatott olyan hírekkel, hogy itt szakítottak félbe egy koncertet vagy éppen ott korlátozták egy szórakozóhely működését. Ezek az érintett helyek, intézmények egytől-egyig a városi fiatalok kedvelt szórakozóhelyei, sok esetben olyan programokkal, amiket máshol nem kaphatnak meg. Egal, Egrix, Jaffa és Bíboros. Ezek azok a helyek, amiket lakossági bejelentés alapján „meglátogatott” a rendőrség (és/vagy határozatot hozott a polgármesteri hivatal), és sokszor idő előtt kellett lekapcsolni egy koncert hangosítását. Ezekben a helyekben az a közös, hogy magánerőből (esetleg társadalmi szervezetként) működtetik, és nem tekinthetjük egyszerű italmérésnek, hisz rengeteg kulturális programmal fűszerezik a kínálatot – városi és megyei szinten egyaránt! A probléma azonban nem áll meg itt, hisz a város által működtetett Forrás Szabadidőközpontban is, illetve tavaly a Magyar Dal Napján is sikerült belefutni egy-egy nagy pofonba, mert akkor is lakossági bejelentés alapján kellett leállítani a fellépéseket.

Az egy dolog, hogy a föld alá, meg zárt ajtók mögé kell vonulni, hogy az önfeledten lehessen szórakozni, ezzel talán baj nincs is, hiszen ezzel eleget lehet tenni az adott környék lakóinak jogos elvárásának, a nyugalomnak. Azonban az már más, ha rövid időn belül több, a fentebb említett hasonló esettel találkozunk egy olyan városban, ami kimondottan büszke arra, hogy fiatalos város, meg hogy kiemelkedő turisztikai célpont és hasonlók. Hát így nehéz lesz.

A kialakult helyzettel valamit kezdeni kell, mert ez így, ebben a formában csak konzerválja a problémákat nem pedig megoldja. Komoly feladat ez, mert egyelőre nem látszik a sok ellentétes érdektől, hogy a város mit is szeretne pontosan és azt hogyan akarja elérni. Mit szeretne a fiatalokkal, mit tesz, hogy itthon maradjanak? Mit tesz a turizmusért? Mi a fontosabb: a Dobó tér vagy a Szépasszonyvölgy? Mi a fontosabb: a Belváros lakóinak eleget tenni vagy hangulatos, élhetőbb Belvárost kialakítani? De a legnehezebb, hogy végre dönteni egy évek óta problémákat generáló ügyben, és kiállni és elmondani, hogy mit akarunk a városunkkal!

A jelenlegi szabályozás egyszerre túl tág és egyszerre ad lehetőséget a szabad értelmezésre. Elképzelhető, hogy a jelenlegi szabályok más szemléletű betartásával sikereket érhetünk el, azonban egy rendesen megvitatott, kibeszélt majd ezek eredményeként lefektetett szabályozás sokkal eredményesebb lehet, főleg úgy, hogyha a város elő tudna állni komplex turisztikai, kulturális tervekkel a jövőt illetően.

Nem mondom azt, hogy mi elempések tudjuk az azonnali megoldást, de az irányt igen. Szeretnénk egyszerűen egy jó hangulatú városban élni és azt is szeretnénk, hogy mindenki megtalálhassa benne a neki tetszőt.

Látható, hogy a helyzet tényleg komoly, gyakorlatilag a városvezetés és a polgármesteri hivatal csak sodródik az eseményekkel, pedig inkább meg kellene előznie azok kialakulását. Mi a részünkről az első lépéseket meg is tettük: vitafórumot kezdeményeztünk, amit szeretnénk kiterjeszteni, hogy minél többen el tudják mondani véleményüket. Azt pedig külön megígérjük, hogy nem hagyjuk elsikkadni a probléma megoldását és folyamatosan beszámolunk arról, hogy mi történik ebben a kérdéskörben.

dr. Csarnó Ákos

képviselő

 

UPDATE:

Itt is követhető a vita, ahol jó érvek és ellenérvek olvashatók.

Meg itt is.

 

Szólj hozzá

turizmus kultúra eger lmp eger