2011. júl 27.

Az új egri buszmenetrendhez gyűjtött lakossági javaslatok

írta: szénhidra
Az új egri buszmenetrendhez gyűjtött lakossági javaslatok

2011. július 25-én lakossági fórum keretében ismertette az Agria Volán Zrt. ez év december 12-én életbe lépő új menetrendjét. A polgármesteri hivatal, az Agria Volán Zrt. valamint az új menetrend kidolgozásában vezető szerepet játszó győri Széchenyi István Egyetem szakemberei a fórumon várták az egriek észrevételeit. A következő napokban pedig folyamatosan várják az egribuszok@ph.eger.hu e-mail címre a lakossági, közületi észrevételeket.

(letölthető javaslat itt)

A Lehet Más a Politika a rendelkezésre álló idő alatt több észrevételt is összegyűjtött, ezeket továbbítja a polgármesteri hivatal felé. Saját körben tett felmérésünk eredményeképpen a javaslatokat két csoportba rendezhettük, az egyikbe a konkrét járatokat érintő kérdéseket helyezhetjük, amik elsősorban az egyetem szakembereit foglalkoztathatják, a másikba viszont kimondottan az Agria Volán és a hivatal dolgozóit érdeklő kérdések kerültek.

A járatokra vonatkozó javaslatok, kérjük, hogy az új járatok menetrendjének ütemezésénél vegyék figyelembe az alábbi javaslatokat, észrevételeket:

-A Bervai járat (10, 14) és a 11 -es busz csatlakozása nem megfelelő -  az Egri úton pontosan pár perccel megy el a Bervai lakótelepre a busz, így nem lehet átszállni a 11 -es buszról.

-A Szala városrészen korábban tartott lakossági fórumon elhangzott, hogy a 2-es busz betérhetne egy újonnan kialakítandó városrészi megállóba.

-Az Almárból érkezők számára egy ideiglenes (időszakos) fel - és leszálló helyet létre lehetne hozni, hogy könnyebb legyen a bejutás a Kovács Jakab útra – ez a javaslat egyébként a lakossági fórumon elhangzott kéréshez kapcsolódhat (miszerint a 11-es busz a Kovács Jakab úton is közlekedhetne), illetve a Bervából Felnémetre érkező (illetve ellenkező irányba közlekedő) buszok is érinthetnék a Kovács Jakab utcát.

-Az ismertetett javaslat szerint az éjszakai járatok keresztülhajtanak a városon, azonban meglátásunk szerint a 23.00, mint legutolsó időpont nem lesz elegendő. A pénteken és szombaton a belvárosban szórakozó helyiek általában később szándékoznak haza térni, ezért javasoljuk egy 2.00-ás indulású buszjárat tervbe vételét. Természetesen ez a járat csak iskolaidőben és csak pénteken és szombaton járna a város déli-északi „végpontjai” között. A hétközi és a hétvégi esti járatok nem járnak késő este felnémetre, így a fiatalok is nehezebben tudnak haza jutni a szórakozó helyekről, de más korosztály sem tud késő esti programot szervezni e- miatt pl.: színház, mozi látogatás.

-A 11-es járat 30 percenkénti indulása nagyon megnehezíti a városba jutást, sokat kell várni, ha valaki lekési a buszt, ezért fontos, hogy olyan menetrend lépjen életbe, ami rendezi ezt a kérdést is. A menetrend kialakítása során azt is figyelembe kell venni, hogy sok esetben egy adott vonal járatain előfordul zsúfoltság (pl. Berva-Felnémet viszonylat), ezen a járatsűrítés segíthet.

-Figyelembe kell venni az új menetrend kialakításakor, hogy a jövőben kialakításra kerülő intermodális csomópont mennyiben fogja átrendezni a közösségi közlekedést Egerben!

-A menetrend kialakításakor megfontolandónak tarjuk annak megvizsgálását, hogy a környező településekről a városba érkező (illetve az ellenkező irányba haladó) helyközi járatok helyi járatként milyen módon használhatók. Elsősorban az Egerszalók, Noszvaj és Andornaktálya felől érkező, illetve abba az irányba tartó járatok vizsgálatát javasoljuk.

-A Malomárok utcán áthaladó buszjáratok közül (5, 12) érdemesnek tartjuk egy járat átirányítását a Cifrakapu utcára – ezzel egy újabb, buszközlekedéstől távolabb eső terület kapcsolható be a városi tömegközlekedésbe.

A buszokra, buszmegállókra vonatkozó javaslatok:

-A felnémeti buszmegállókba kihelyezett szemetesek nem a célnak megfelelőek (kiesik belőlük a szemét), a Kovács Jakab úti buszmegállót ezért egy helyi lakos tartja tisztán, de egészségi állapota nem mindig engedi meg hogy takarítsa az utcát. Szükséges tehát a helyzet rendezése.

-Nagy nehézséget okoz az idősek számára az első ajtón való felszállás, mert a buszon lévő utasok nem mennek a busz hátsó részébe, és így esélyük sincs leülni, de sokszor előfordult, hogy még kapaszkodni sem tudtak, és ebből már balesetük is volt, e tekintetben szükséges az utazó közönség figyelmének felhívás.

-A város északi részén fekvő bevásárló központok között haladnak el az egyes járatok (10, 11, 14), így sok lakosnak nyújtanak segítséget a bevásárláshoz. Lakossági kérés – még korábbi lakossági fórumról – hogy a bevásárló központok buszmegállóiba több padot helyezzen ki az önkormányzat.

Alternatív útvonala (2, 5 vagy 12 járatok)


2-es busz a Szalában, 5-ös vagy 12-es busz a régi Cifrakapu utcán nagyobb térképen való megjelenítése

Szólj hozzá

menetrend agria volán lmp eger