Talán látták a Kate and Leopold című filmet, melynek majdnem egyetlen pozitívuma az igazi, lovagias férfit megtestesítő Hugh Jackman alakítása, aki a gigavádlis Meg Ryan kegyeit igyekszik elnyerni lenyűgöző stílusával.

Kate egy reklámügynökségnél dolgozik és „természetesen” rögtön kihasználja az időlyukon a sajátjához zuhanó, múltszázadbeli, arisztokratát. Ráveszi, hogy szerepeljen egy reklámfilmben, ahol egy vajat, vagy mi a rossebet akarnak rátukmálni a leendő vásárlókra. A forgatókönyv szerint a férfi mond valami szöveget, majd eszik egy kanállal a termékből (asszem mégsem vaj lehetett). A mi Leopoldunk elfintorodik, majd otthagyja az egész forgatást, mondván, hogy ő nem tudja azt a szart senkinek ajánlani, mert pocsék az íze. Amikor Kate értetlenkedik, akkor csak annyit kérdez vissza, hogy: Kóstoltad már?

Vajon nem-et kellett volna-e mondania az ügynökségnek egy ehetetlen undormányt gyártó, de nagy marketingbüdszével rendelkező cégnek? Túl kell-e látni a költséghatékonyságon, a meddőszórás minimalizálásán, a minél nagyobb coverage-en, és meg kell-e ízlelni a terméket is? Hol van a határ?

Vannak ügynökségek, amelyek nem vállalnak politikai ügyfeleket. Sajnos attól tartok, hogy nem az ideológia különbségek, vagy szakpolitikai kérdések miatt, hanem egyszerűen ma Magyarországon meghurcolják azt aki pártnak dolgozik. Tehát nem a termékkel van bajuk, hanem a saját üzleti jövőjükkel.

Vajon el kell-e vállalnia bárkinek is egy olyan hitelintézet reklámozását, amely előtt tűntettek az uzsorás magasságokat súroló kamatjaik miatt, akik kifejezetten a szegényebb, kiskölcsönökre apelláló réteget célozzák meg, tovább taszítva őket a szegénység, a mélyszegénység felé? Etikus-e heti 6-7 ezer forintos törlesztést hirdetni arra apellálva, hogy a sok figyelmetlen kuncsaft azt hiszi majd, hogy havi összegről van szó, és csak a szerződés megkötése után jön rá a turpisságra, amikor a cég pénzbehajtója minden héten az otthonában kopogtat? Ha David Ogilvy vett egy Rolls-Royce-t, hogy hitelesen tudja a terméket reklámozni, akkor felvettek-e a reklámmenedzserek is kölcsönöket ennél a cégnél, hogy hitelesen tudják hirdetni a hiteleiket?

Attól tartok, hogy nem. Az reklámszakmabeli erkölcs nem ennyire érzékeny. Talán egy tálib hirdetés amely dzsihádra szólít fel már túl van a határon, de ez még simán belefér. Nem kell mást tenni, mint a szakmaiságra hivatkozni, meg hogy egy reklámügynökségnek nem a termékfejlesztés a feladata, hanem hogy minél vonzóbb hirdetéssel, minél több embert vegyenek rá a használatra, és ez minél kevesebbe kerüljön az ügyfélnek.

A lényeg azonban abban van, amit a kisfiam kérdezett akkor, amikor a tévéreklámban két nyuszi meg akar enni egy répát, majd felfedeznek maguk mögött egy hóembert, akinek nincs orra, így odamennek és a répa egyik felét odaadják, mert szerencsétlennek éppen „csak egy kicsi hiányzik”.

A kisfiam pedig azt kérdezte, hogy a két nyuszi, miért eszi meg a hóember orrát, és miért csak a felét adják neki vissza?

Azért kisfiam, mert manapság a hóembereknek nem jár eleve orr, a répa másik fele pedig a kamat, amit már rögtön az elején elvesznek. Jövő ilyenkorra pedig már szeme sem lesz szerencsétlennek, mert a két nyuszi behajtja tőle valami THM-re hivatkozva, utána pedig azokkal fognak fűteni a jó meleg kis otthonukban. De ne izgulj, hamarosan jön a húsvét (meg a vadászidény)!

Ő pedig elballag a szobájába, miközben azt énekli, hogy „hóembernek se keze, se lába, hóembernek pici szeme szén, lustán pislant, fadugó az orra…”

2009.12.15.                                                                  Ivády Gábor