2015. aug 06.

Nem nézzük tétlenül az állami földek eladását!

írta: szénhidra
Nem nézzük tétlenül az állami földek eladását!

Az LMP nem fogja tétlenül nézni az állami földek eladását, "ahány gazdálkodót, traktort meg tud mozgatni", azt mind a fővárosba hívja, hogy megakadályozza a "földrablást" mondta Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján, amelyen a Magosz elnökének nyilatkozatára hivatkozva számolt be arról: a kormány privatizálni fogja az állami földek jelentős részét.

Mint elmondta, Jakab István, aki egyben az Országgyűlés fideszes alelnöke is, a Nemzeti Agrárkamara lapjának augusztusi számában azt mondta: az állam által kötött szerződéseket tiszteletben tartják, vagyis bérlőkkel adnának el 300-400 ezer hektárnyi állami termőföldet húszéves elidegenítési tilalom mellett, és húsz évre szóló hitellel.
A Magosz elnöke arról is beszámolt: csak olyanok vásárolhatnának, akik meg is művelik azokat. Jakab István - a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint - azt is közölte, az ezt lehetővé tevő jogszabály-módosításokat még augusztusban a Ház elé terjesztenék.
Sallai R. Benedek mindezt úgy értékelte: a közvagyont - az állami termőföldek jelentős részét - "a haveroknak akarják odaadni, vagy saját részre lenyúlni". Hozzátette: az elmúlt időszakban a bérleti jogot is nagyrészt "csókosok" szerezték meg, és most nekik lesz esélyük a megvételre is, vagy azoknak, akik jelentős tőkével rendelkeznek.


Úgy ítélte meg: ez további birtokkoncentrációt eredményez majd. A képviselő, aki agrárkamarai tagként a javaslat mellett kiálló kamarai vezetőket azonnali lemondásra szólította fel, hatalmas felelőtlenségnek ítélte a földek eladásának tervét.

traki.jpg

 

 

 

Szólj hozzá

fidesz lmp sallai róbert benedek srb