2016. már 18.

Járatritkítás?

írta: kebes
Járatritkítás?

A múlt héten kaptam egy meghívót a polgármesteri hivatalból, miszerint a mai napon ún. kibővített tanácsnoki értekezletre kerül sor, aminek a témája a helyi közösségi közlekedés buszjáratainak ritkítása.

Az értekezlethez előzetes előterjesztést nem kaptunk, a helyszínen került kiosztásra egy két oldalas anyag, ami azoknak a járatoknak a felsorolását tartalmazta, amelyek megszüntetésre kerülhetnek. Az ülésen a polgármester és város képviselői mellett jelen voltak a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ (KMKK) Zrt. Egri Területi Igazgatóságának képviselői is, akiktől módunkban állt kérdezni.

Én egyrészt elmondtam, hogy mivel az elmúlt időszakban több olyan – részben általam is támogatott – döntés született, amelyek azt célozták, hogy a belváros személygépkocsi forgalmát csökkentsük, az autókat lehetőség szerint tartsuk távol a belvárostól, nem tűnik túl szerencsésnek, ha ezzel párhuzamosan a közösségi közlekedés lehetőségeit is szűkíteni kellene. Ugyanis a kettő együtt nem fog menni, sőt esetenként inkább a bővítés lehetőségét kellene megvizsgálni. Persze lehetnek olyan kihasználatlan járatok, ahol indokolt a ritkítás.

Másrészt rákérdeztem, hogy van-e lehetőség arra, hogy a helyközi autóbusz járatok, több mint tíz után újra bekapcsolódjanak a helyi közlekedés rendszerébe, növelve ezzel a szállítási kapacitást.

Ez utóbbira egyértelműen nemleges választ kaptam.

Eger, 2016.03.18.

Komlósi Csaba

Akit részletesen érdekel, hogy mely vonalakon, mely járatok megszüntetésére történt javaslat, az az alábbi anyagban tájékozódhat!

 

Szólj hozzá

közlekedés eger komlósi csaba