2016. feb 18.

Költségvetés, betelepítési kvóta, TDM-pályázat

írta: kebes
Költségvetés, betelepítési  kvóta, TDM-pályázat

Ülésezett az egri közgyűlés

A legutóbbi egri közgyűlés három napirendi pontot tárgyalt; a város 2016. évi költségvetését, a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról szóló határozatot és egy sürgősséggel napirendre vett előterjesztést, ami egy TDM-fejlesztési pályázaton való indulásról szólt.

kozgyules_eger.jpg

Mivel tudomásom szerint a helyi önkormányzatok feladat- és hatásköre helyi közügyek intézésére terjed ki, úgy gondoltam, hogy a második előterjesztésnek nincs helye a napirendek között, ezért kértem a levételét. Ennek kapcsán nagyjából a következőket mondtam el:

„Nem igazán értem, hogy hogyan kerül ez az előterjesztés a közgyűlés napirendi pontjai közé. Ezentúl nemzetközi szerződésekről is fogunk itt vitatkozni?

Az eddigiekben Habis polgármester úr többször is azzal próbált visszafogni éppen kibontakozó vitákat, hogy ne hozzunk be országos politikai ügyeket a közgyűlésbe, azzal foglalkozzunk, ami a hatáskörünkbe tartozik.

Másrészt persze nagyon is értem, hogy hogyan kerül ide ez a határozati javaslat. Ibizai feltöltődése után hazatért a Fidesz kommunikációs guruja, és azóta újra dübörög a Habony-művek. A várost ténylegesen irányító Nyitrai Zsolt és barátai pedig gyorsan igyekeznek lojalitásukat bizonyítani és mit érdekli őket, hogy ezzel rácáfolnak Habis úr korábban többször hangoztatott álláspontjára.

A magam részéről viszont visszataszítónak találom, hogy az önkormányzatokat és az önkormányzati képviselőket eszközként használják a Fideszes politikai kampányban.

Mindezektől függetlenül az viszont tény, hogy a menekültprobléma kezelése komoly kihívások elé állítja az Európai Uniót és benne Magyarországot. Ugyanakkor e kérdés kezeléséhez vagy megoldásához az előttünk lévő határozat semmivel nem járul hozzá, a probléma nagyságához és jelentőségéhez képest ez egy nevetséges színvonalú előterjesztés. Kicsit úgy érzem, hogy eltévesztették vele a házszámot, az egri Fidesz közgyűlésére szánt anyag került most elénk. Ott kedvükre utasíthatják rendre az EU-t, gyűlölködhetnek, retteghetnek akitől akarnak, de ennek az előterjesztésnek itt nincs helye! 

Kérem az előterjesztőt, hogy vonja vissza!” 

„Természetesen” sem az előterjesztő, sem a fideszes többség nem támogatta a kérésemet, így a későbbiekben ezt a napirendet is tárgyalta közgyűlés.

A költségvetésvetés kapcsán egyrészt azt mondtam el, hogy továbbra is szerencsésnek tartanám, ha létre jönnének azok a fórumok, kiépülnének azok a csatornák, amelyek lehetővé tennék a közvetlen állampolgári részvételt, hiszen ennek a világ számos településén régóta kialakított gyakorlata van.

Másrészt négy konkrét módosító javaslatot is beadtam. Ezek a következők voltak:

  1. Nagylapos-Felnémeti kerékpárút kiépítése/befejezése – 20 millió forint
  2. Napelemek telepítését támogató alap – 3 millió forint
  3. Egységes digitális zöldfelületi vagyonkataszter létrehozásának előkészítése – 500 eFt
  4. Városfal utcai zöldfelületrehabilitáció – 500 eFt

A kerékpárút út adott szakaszának városi önerőből való megépítésére még az elmúlt évben tett ígértet a városvezetés, a módosítómmal tulajdonképpen ezt kértem rajtuk számon. Ennek ellenére Habis László, mint előterjesztő a módosító javaslatot nem fogadta be és a kormánypárti képviselők szinte egyhangúan elutasították, egy valaki tartózkodott csupán. Tehát pl. Rázsi alpolgármester, mint felnémeti képviselő sem támogatta, de gondolom erről (is) elbeszélget majd egyszer az ott lakókkal…

kerekparut_felbehagyva.jpg

A második javaslatom indoklásaként elmondtam, hogy a kormány nemhogy támogatná, de az elmúlt évben környezetvédelmi termékdíjjal sújtotta a napelemeket, ezért legalább önkormányzati szinten deklaráljuk a tiszta energiaforrások melletti elköteleződésünket és ezért hozzunk létre egy alapot, amivel a szavakon túl is támogatjuk a megújuló energiaforrások elterjedését. Ez a módosítóm is az előző sorsára jutott: 6 igen 11 nem 1 tartózkodás

A zöldfelületi vagyonkataszter minden olyan városfejlesztési elképzelés alapja, ami a zöld/fenntarthatósági szempontokat figyelembe veszi. Egy ideje –nyilván nem függetlenül az uniós pályázati kiírásotoktól- a városvezetés retorikájában is megjelent a „zöld város” kifejezés. Javaslatom arról szólt, hogy ha ezt egy kicsit is komolyan gondolják, akkor neki kellene kezdeni az alapok lerakásának. Végül ezt a módosítót visszavontam, mert a polgármester úr ígérete szerint ez a megalapozás pályázati forrásokból még az idén elkezdődik.

A negyedik javaslat alapja az volt, hogy tudomásom szerint a városfal rekonstrukciója az idén megtörténik és kértem, hogy ennek lezárulta után gondoskodjunk arról, hogy a fal előtti terület a továbbiakban ne alkalmi parkolóhelyként működjön, hanem parkosítva megfelelően esztétikus látványt nyújtson a városlakók és az ideérkező turisták számára. Egy ideig még biztosan nem fog… 

A második napirend, a betelepítési kvóta kapcsán a következő kérdéseket tettem fel:

  1. Kíváncsi vagyok, hogy a Fidesz-frakció tagjai egyáltalán olvasták-e azt a dokumentumot, amivel kapcsolatban hamarosan szavazni fogunk? Örömmel meghallgatnám mondjuk Lombecki Gábor, Orosz Lászlóné vagy épp Gál Tibor képviselő társam véleményét a vonatkozó Európa Tanácsi határozat 4. és 5. pontjáról!
  1. Kérem az előterjesztőt, hogy világosítson már föl arról, hogy az elfogadni szándékozott előterjesztés milyen viszonyban áll a 2015. Évi CLXXV. Törvénnyel!
  2. Kérem Stefán Zoltánt, hogy jogászként fejtse ki számomra, hogy a magyar kormány e tárgyban született bírósági beadványa jogilag mennyire tekinthető megalapozottnak, milyen esélye van annak, hogy Magyarország számára kedvező döntés születik?
  3. A letelepedési államkötvényt vásárló kínai, pakisztáni, azerbajdzsáni stb. polgárok nem veszélyeztetik a kultúránkat és a mindennapjaink biztonságát, nem jelentenek vállalhatatlan terheket jelentene a szociális, egészségügyi és oktatási rendszerünkre?

A kérdéseimre nem kaptam választ, de nyilván ez önmagában is beszédes volt. Kiderült ugyanis, hogy a megszólítottak, a Fidesz-frakció tagjai sem a vonatkozó uniós, sem a magyar dokumentumokat nem ismerik, fogalmuk sincs azok tényleges tartalmáról.

Hozzászólásomban amennyire a rendelkezésemre álló időkeret ezt lehetővé tette, arra hívtam fel a figyelmet, hogy az Orbán-kormány és Fidesz számára kezdettől fogva nem a probléma kezelése vagy megoldása, hanem saját belpolitikai céljaikra történő kihasználása volt az elsődleges. Ha nem így lett volna, akkor tavaly, amikor értesültek a hazánk felé áramló menekültek tömegéről, nem a magyar lakosságban félelmet keltő és a menekültekkel szemben gyűlöletet gerjesztő plakátkampány megkezdését tekintették volna legfőbb céljuknak, hanem a helyzet kezelésére készültek volna fel.

Az éppen leszálló ágban lévő Fidesznek úgy kellettek a menekültek és a velük kapcsolatos botrányok, konfliktusok, mint egy falat kenyér. Tehát a problémát nem kezelni, nem megoldani akarják, hanem minél tovább fenntartani és ennek része ez az előterjesztés is.

Benyújtottam továbbá három módosító javaslatot, amelyeknek a fideszesek által adott indoklások szerint éppen úgy helye lenne a közgyűlés napirendjén. Természetesen javaslataimmal – különösen az elsővel- inkább egy fajta görbe tükröt szándékoztam állítani az egész eljárással szembe. Módosítóim az ún. Letelepedési államkötvény forgalmazásának felfüggesztéséről, a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről (TTIP) szóló szerződés elleni kormányzati fellépésről és az Isztambuli Egyezmény ratifikációjáról szóltak. Nyilván nem hatottam meg őket, a napirendet néhány jobbikos módosítóval név szerinti szavazással elfogadták. 

A hármas számú napirend vita nélkül megszavazásra került. 

 

Komlósi Csaba

Eger MJV önkormányzati képviselő

Lehet Más a Politika

Szólj hozzá

eger költségvetés közgyűlés habis lászló komlósi csaba