2015. aug 10.

Így nyírta ki a Fidesz a hazai természet-, és környezetvédelmet

írta: szénhidra
Így nyírta ki a Fidesz a hazai természet-, és környezetvédelmet

 

Összeszedtük azt az ámokfutást, amit a fideszes vezetés tett a magyarországi természet-, környezetvédelemmel, és a vízüggyel. Ez egy olyan lista, ami a közigazgatási-szervezési lépéseket mutatja be. 

 

kved.jpg

 

A Fidesz kormány, hatalomra kerülése után gyorsan, tudatosan és következetesen felszámolta és meggyengítette a környezetügy több évtized alatt kialakított intézményrendszerét. 2010-ben azonnal megszüntette a környezetvédelemért, természetvédelemért, a vízgazdálkodásért és a klímapolitikáért felelős önálló minisztériumot.

A klímaügyeket a kvótabevételek reményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tette át (most a Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint Kiemelt Közszolgáltatásokért Felelős Államtitkárság alá tartozik).

Leépítette a vízügyet, amely több lépésben átkerült a Belügyminisztériumhoz (a közmunka elősegítése címén). A vízügy Katasztrófavédelem részévé vált, holott ez az ügy ennél sokkal többről szól, és elválaszthatatlan a környezetügy (talajvédelem, természetvédelem) többi területétől.

Az FM-ben a korábban a környezetpolitikáért és stratégiáért felelős főosztály mára egy kis osztállyá zsugorodott. Éppúgy, ahogyan a korábbi szakfőosztályok szakpolitikai és érdekérvényesítő szerepe is jelentéktelenné vált. A korábbi évek erőfeszítéseként kialakított egységes és átfogó környezetdiplomácia romokban hever.

A korábban nemzetközi hírnévre szert tett háttérintézmények megszűntek (pl. a VITUKI) és/vagy össze-vissza szervezik, alapítják vagy szüntetik meg őket.

Már 2010-ben elbocsátották a környezetügyi összes államtitkárát és helyettes államtitkárát (pedig addig ezen tisztségeket zömmel megfelelő szakmai háttérrel és tapasztalattal rendelkező szakemberek töltötték be; azóta Fideszhű „politikusok”). A 2011. évi magyar EU elnökséget szűkös feltételek mellett a megmaradt gárdával még végig csináltatták (jó eredménnyel), majd jutalmul főosztályvezetői, osztályvezetői szintig megint szinte mindenkit elbocsátottak, indokolás nélkül. Még a törvényeket is megváltoztatták, hogy kényük-kedvük szerint rúghassanak ki embereket és az elbocsátással járó juttatásokat is megspórólják. Még arra is kiterjedt a figyelmük, hogy a számukra kényelmetlenné váló, a hivatásuk mellett kiálló emberek a közigazgatásban máshol se kaphassanak munkát.

A cél egyértelmű: a FIDESZ kormánynak nincs szüksége erős környezetpolitikára, az életminőségi, természet- és környezetvédelmi szempontok hatékony érvényesítésére, természeti erőforrásainknak a jövő generáció érdekeit is szem előtt tartó bölcs hasznosítására. Sőt, ellenkezőleg: egy puha, erélytelen és eszköztelen környezetügy látszatműködtetése a cél, egy olyané, amely nem gördít akadályt a hatalom és a pénz diktálta „fejlesztések”, beruházások elé.

Az életminőségünket veszélyeztető Országos Kármentesítési Program és még számos más fontos program végrehajtása lelassult vagy ellehetetlenült. Az esetenként nyilvánosságra kerülő súlyos környezetszennyezések, mint pl. az Illatos út példája is a kormány és az általa működtetett környezetügyi szervezetrendszer alkalmatlanságát bizonyítja.

 

A „rendcsinálás” pedig tovább folytatódott:

Lefokozták a Jövő Nemzedékek Biztosát, önállóságát elvették.

Az egységes zöldhatósági rendszert szétverték, majd a kormányhivatalokba való betagozásukkal lefokozták (betették a kormányhivatalokba, főosztályi szintre); nagyrészt menesztették a környezetügyi képzettséggel és tapasztalattal rendelkező állományt; főként jogi végzettségű, vagy az adott feladat szempontjából képzetlen munkatársakkal és vezetőkkel töltötték fel (a lényeg a „kérdés nélküli végrehajtás”)

Szétzilálták a hulladékgazdálkodást (a törvényt és az intézményrendszert; mára egyre több település hulladékszállítását már csak a katasztrófavédelem tudja biztosítani. Ezt jelentősen „elősegítették” a kötelező rezsicsökkentéssel, ami azoknál az Uniós projekteknél jelent gondot, ahol minimális felújítási-nyereségtartalommal számoltak)

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás cím létesítésével gyakorlatilag kiiktatták a környezeti hatásvizsgálatot, környezeti szempontokat ezeknél nem lehet érvényesíteni.

A környezetügy finanszírozása háttérbe szorult; jóformán csak EU források vannak és még ezek elköltése is több mint vitatható célra és módon történik

A vidékfejlesztés mára szinte megszűnt (Bár maga Orbán ünnepelte a nemzeti vidékfejlesztési stratégia megalkotását (ÁNGYÁN), de az OGY elé már nem terjesztették be; azóta pedig szinte következetesen szembe mennek a céljaival

A nemzeti parkoknál is folyamatos a tisztogatás, a meggyengítésük egyenesen cél.

A nemzeti parkoknak kötelező a védett területeiket saját hasznosításból átadni-kiadni, ezekkel a termőföldeknél a rövidtávú egyéni haszonszerzés vált elsődlegessé (Fidesz holdudvar)

Az önkormányzatok lefokozása ellehetetleníti környezetügyi feladataik teljesítését és érdekeik érvényesítését is (pl. alig kapnak tájékoztatást a területükön veszélyes hulladék elhelyezéséről; a főváros esetében – Városliget – külön törvény biztosítja még az engedélyezési eljárások megkerülését is stb.)

 

Ez a kormány már nemcsak a jövőnket, de a jelenünket is feléli és megmérgezi!

 

 

Szólj hozzá

fidesz környezetvédelem természetvédelem lmp