2015. júl 27.

A kormány azt javítja ki, amit elrontott

írta: szénhidra
A kormány azt javítja ki, amit elrontott

 

passport.jpg

 

Szinte egy hónappal azután, hogy az LMP felhívta a figyelmet, hogy a külföldön élő magyaroknak hónapokat kell várniuk arra, hogy újszülött gyerekük megkapja a hazalátogatáshoz szükséges okmányokat, Kontrát Károly a probléma megoldásáról beszélt Tusványoson. Egyelőre csak a szükséges döntések meghozataláról szólt az államtitkár, így a külföldön születő gyermekekkel kapcsolatos adminisztráció tényleges könnyítése várat még magára, pedig a elmúlt hónapokban kapott állampolgári visszajelzések szerint nagyon is valós a probléma.

Ugyanakkor, az a minimum, hogy a kormány orvosolja azt a problémát, amit maga okozott azzal, hogy az államreform keretében 2015. április 1-jétől a hazai anyakönyvi ügyekben eljáró hatóság Budapest Főváros Kormányhivatala lett, melynek azonban sem informatikai háttere, sem személyi állománya nem elegendő a rábízott feladatok ellátására.

Csarnó Ákos,
közigazgatási szakszóvivő

 

Szólj hozzá

közigazgatás lmp csarnó ákos