2012. okt 04.

Mi minden nem lesz ezután? - Közgyűlési pillanatképek

írta: szénhidra
Mi minden nem lesz ezután? - Közgyűlési pillanatképek

hulladék_koncesszió.jpgA nagy nyárvégi-őszeleji sürgés-forgásban teljesen elfeledkeztem az augusztusi Közgyűlésen történtekről beszámolni. Most egy összevont beszámolót kapnak az olvasók a szeptemberi eseményekkel együtt.

A nyári ubiszezon egyik témája a Közgyűléseken felszólalási joggal rendelkező helyi lakosság megregulázása volt. Gyakorlatilag ez azt jelenti, jelentette, hogy a várost vezető Fidesz-KDNP-Lokálpatrióta szövetség egy húszéves jogtól fosztotta meg a város lakóit. Nem kezdem el sorolni, hogy ez miért gáz, Dobó téri, majd azt követő közgyűlési felszólalásomban elmondtam - itt elolvasható részletesen. Az azért elképesztő, hogy még annyira sem volt merszük a szövetség képviselőinek, hogy legalább időkorlát nélküli vitát engedtek volna. Nem voltak hajlandók módosításokba belemenni, ami az erőfölény értelmében érthető, de hogy még szövegértési problémákkal is küzdöttek… nos az már nekem is sok volt.

Volt a fenti téma mellett még egy érdekes témakör – az EVAT Zrt. alá tartozó cégek beszámolója. A bizottsági ülésen feltettem a kérdést, hogy mi lesz a biofűtőművel, illetve mi lesz az új jégpályával. Mert hogy némi lapítást véltem az utóbbi időben ezekben a témákban. A következők derültek ki:

Egyértelműen nem lesz az idén már biomassza fűtőmű, de lehet hogy belátható időn belül sem. A fűtőművet felépíteni szándékozó cég nem kapta meg a banki hitelt, nem jutott pénzhez, így a szerződésben vállalt kötelezettségét sem tudta vállalni, így nem tud belekezdeni az építkezésekbe. Ez mondjuk felveti a kötbér fizetés kérdését, ezt még alaposan körül kell járni! A lényeg, hogy azon túl, hogy nem lesz biomassza fűtőmű a meg nem kapott pénzből a beígért jégpálya sem fog elkészülni! Ki lett osztva megint egy saller, valljuk be őszintén. Itt többet is lehet olvasni a témában.

A kérdésem felvetésének egy pozitív foganatja lett, hiszen a szeptemberi Közgyűlésen (KGY) már külön előterjesztés foglalkozott azzal, amit hosszú évek óta mondanak, mi is mondunk: kezdődjön  el ismét a geotermikus energia kiaknázása lehetőségének vizsgálata. Egyelőre úgy néz ki, hogy Eger déli városrészei bekerülnek egy ilyen vizsgálatba.

Bevallom, hogy már nem lep meg, igazából inkább elkeserít az, hogy minden KGY-en legalább egyszer előkerül a színház. Sajnos természetesen vagy azért mert kiderül egy újabb probléma, kiderül egy újabb finanszírozási jellegű lyuk, vagy egy szimplán szívatós meglepetés. Most éppen Barta Dórának kell kifizetnie a városnak (!) a peren kívüli egyezség miatt egy rakás pénzt, holott nem a város perelt. Sehol, senkitől nem hallottuk a nagy nyilvánosság előtt, hogy ”Bocsánat, miattam volt!”.

Mindkét KGY-en volt lakossági tiltakozás, az augusztusin hangosabb, a szeptemberin totál csendes. Helyi aktivisták tiltakoztak az elvett felszólalási lehetőségért. Előbb-utóbb úgyis látni fogják a várost irányítók, hogy ez így, ahogy megszavazták nem mehet sokáig.

Az Egri Ügyek portálon egy jó összefoglaló kitért a helyi civilek által felhasznált összegek drasztikus csökkenéséről. Ebből idéznék:

„Ha megnézzük, hogy tavaly a városi civileknek juttatott közvetlen támogatások mellett „csak” ekkora összeg jutott, akkor elszomorító, hogy idén mindössze 8 millió forintot tudtak címkézni a cégek. Ez egyrészt azért is alakult így mert a jogosultak körét alaposan leszűkítette a Közgyűlés illetve a cégek sem jelezték a szándékukat, holott az újonnan bevezetett elektronikus bevallás egyik indoka éppen ez volt, hogy így majd a cégek adakozni fognak. Hát nem. A civil munkát sokan nem értékelik. Nem csak úgy, hogy nem is veszik figyelembe, de úgy sem, hogy az elvégzett civil munka, ami nagyrészt önkéntes, minimálisan támogatott, olyan feladatokat lát el, amit kőkemény forintokkal kellene kitömnie az önkormányzatnak, ha ő maga végezné el.

De rakjuk össze a képet! Egyrészt a város megvágta a közvetlen támogatások mértékét (kb. 50%), alaposan. Másrészt a „címkézés” a 30-40%-ára esett a korábbi időszakhoz képest. Harmadrészt a parlament által jóváhagyott keretet is megfeleződött. Negyedrészt a megyei Civil Információs Centrum működtetője, a Norma Alapítvány mintegy üstökösként a megye egén hirtelen feltűnése és „érdekes” kötődései kérdéseket vetnek fel.”

A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság ülésén többször is foglalkoztunk a kérdéssel, mindenkor elmondtuk, hogy vissza fog esni a felhasználható keret összege, de elhárító magyarázatok mindig megmagyarázták, hogy van lehetőség csak élni kell vele. Ez valóban igaz, ha azt nézzük, hogy az új rendszer alapján csak és tisztán elektronikus úton bevallóknak volt lehetőségük címkézni, de nem tették. Erősen lecsökkentek a lehetőségek és noha az is tény, hogy a nyolcmilliónál többet tudtak volna felhasználni (kb. 38 milliót), az előző évek húszmilliós kerete nem 38 millióból lett annyi amennyi… Szóval sántít ez a történet és ezt érzik többen is.

Na, ezek mennek mostanában.

dr. Csarnó Ákos

Szólj hozzá

civil civilek jégpálya lmp csarnó ákos biomassza fűtőmű lmp eger