2011. okt 26.

Munkahelyteremtés, mint stratégiai feladat Egerben

írta: szénhidra
Munkahelyteremtés, mint stratégiai feladat Egerben

Az alábbi állásfoglalás a Lehet Más a Politika korábban említett és beterjesztett „zöld gazdaságélénkítési programjának” továbbfejlesztett változata. Világosan látszik, hogy a város jelenleg bénultan figyeli, hogy egyre kevesebb munkahely, munkalehetőség van, és egyre kevesebben egyre kevesebb bért vihetnek haza családjukhoz. Az is látszik, hogy semmiféle elképzelése nincs arra, hogyan kezelje ezt a helyzetet. Kétségtelen, hogy nem a város feladta a munkahelyek megteremtése, de olyan környezet, körülmények kialakítása kötelessége, ami elősegíti, hogy minél több vállalkozás telepedjen le nálunk, és ezek a vállalkozások minél több embernek adjanak munkát. Célunk, hogy vegye figyelembe a városvezetés, hogy létezik olyan alternatíva, ami sok embernek, családnak így Egernek is megoldást jelenthet. 

Eger számára a munkahelyteremtés és a zöld gazdaságfejlesztés elkerülhetetlen szükségszerűség és a válságból való kilábalásra való esély is egyben. A város számára az elkövetkező időszakban elsődleges fontosságú, hogy a területén új iparágak telepedjenek le, az ittlévők maradjanak és fejlesszenek, ezáltal új munkahelyek jöjjenek létre, valamint az energetikai racionalizáláson keresztül a lakosságnál, az intézményrendszerben és a vállalkozásoknál plusz források jelenjenek meg. A fentiek tekintetében a következő stratégiai gazdaságfejlesztési irányokat javasoljuk, építve Eger kulturális, földrajzi és meglévő gazdaság-szerkezeti adottságaira:

  1. Energiahatékonysági beruházások ösztönzése és megvalósítása az építőiparban mind a privát, önkormányzati és vállalkozói szférában. Ezzel egyszerre több előnyhöz is juthatunk, ugyanis azon túl hogy hőszigeteljük lakásainkat, házainkat, épületeinket és ezzel energiát takarítunk meg, vagyis a költségeinket csökkentjük, egyúttal több, akár alacsony képzettségű embernek adhatunk munkát. Ez azért is fontos, mert ezeknek a dolgozóknak a bére a családjához jut, vagyis több kerülhet minden család pénztárcájába, amit aztán el is költhet. Talán nem is kell rávilágítani arra a közgazdaságilag egyértelműen kedvező helyzetre, hogy a fogyasztáson túl adóbevételre is szert tesz az állam és az önkormányzat. (Az Önkormányzat saját fenntartású ingatlanjai esetében kiemelt fontosságúnak tekintjük a példaértékű, energiahatékonysági felújítások elvégzését. Az épületek energia igénye ma már közel nullára csökkenthető a megfelelő technológiák alkalmazásával. Az Önkormányzatnak jó példát kell mutatnia, amely ösztönözheti a város lakóit és gazdálkodó szervezeteit a követésre. A város saját ingatlanjainak energiahatékonysági fejlesztése jelentősen hozzájárulhat a város működési költségeinek hosszú távú csökkentéséhez).

  2. A turizmus fejlesztését folyamatosan, az eddigi turisztikai fejlesztések újrapozicionálása révén szabad csak folytatni. Eger, illetve közvetlen vonzáskörzete bővelkedik eddig rosszul, kevésbé vagy egyáltalán ki nem használt lehetőséggel. A rosszul szervezett, egymással összhangba nem hozott fejlesztések eddig csak szétforgácsolták az ide befektetett pénzeket, ezért egy valódi, a problémákat és lehetőségeket is érintő turisztikai koncepció lefektetése kiemelkedően fontos bár évek óta halogatott feladat. Egy ilyen koncepciónak értelemszerűen ki kell térnie e területen foglalkoztatottakra is, így egy jó felmérésnek és kiindulási alapnak kell tekinteni.

  3. Megoldandó feladat a helyi termékek minél nagyobb beintegrálása a helyi kereskedelembe, közszolgáltatásokba, így egyre több mezőgazdasági munkalehetőség biztosítása a környéken élőknek. A helyi boltokba, éttermekbe illetve a közétkeztetéseken (pl. iskolai és óvodai menzákon) jó minőségű, helyi zöldség, gyümölcs, pékárú, tejtermék és hús kell kerüljön a pultokra és asztalokra, amit környékbeli gazdák kertjeiben, istállóiban kell megtermelni, tenyészteni és helyi vállalkozóknak, cégeknek kell feldolgozniuk Javasoljuk „helyi termék” jelölés kialakítását és használatának bevezetését is, amivel az a szándékunk, hogy a helyi fogyasztást és termelést serkentsük, így az elköltött forintok „itthon” maradnak.

  4. Tudnunk kell, hogy milyen kihasználatlan emberi erőforrásokkal rendelkezik a város! A helyi munkanélküli, munkát kereső rétegéről olyan kimutatást kell készíteni, ami a puszta számokon túl a képzettségeket, szakterületeket is tartalmazza, így könnyebben lehet helyi szinten szervezni a foglalkoztatást.

A Lehet Más a Politika egri szervezete már korábban jelezte, hogy a munkahely-teremtés a megoldás a város problémáira és a fentebb vázolt terveinket a múlthoz hasonlóan a jövőben következetesen hangoztatjuk és képviseljük a Közgyűlésekben is. 

Eger, 2011. október 26. 

dr. Csarnó Ákos

tanácsnok

Lehet Más a Politika

Eger

 

Szólj hozzá

munkahelyteremtés lmp eger